A tervezetben az áll, hogy az ingatlan becsértékének bíróság általi megállapítására irányuló végrehajtási kifogáshoz szükséges szakértői díjat a jövőben az előterjesztéssel együtt kellene letétbe helyezni, elkerülendő az ennek elmulasztása miatti későbbi huzavonát.
Az indoklás szerint ugyanis "a szakértő kirendelése a kifogások nagy hányadában azért nem hajtható végre, mert a kifogást előterjesztő fél nem helyezi letétbe a szakértői díjelőleget. Ezek az ügyek teljesen feleslegesen terhelik a bíróságokat, és a végrehajtási eljárásban súlyos késedelmeket okoznak".
A rendelkezés az érintettekre új terhet nem ró, hiszen az eljárás későbbi szakaszában egyébként is kötelesek lennének a szakértői díjnak a bíróság felhívása alapján történő letétbe helyezésére. A letétbe helyezés előrehozásával viszont elkerülhetők lesznek a külön bírósági felhívások, hiánypótlások - áll az indoklásban.
Emellett a letétbe helyezendő díj nagyságát a becsérték összegétől teszi függővé a tervezet. A differenciálás egyik célja a végrehajtási kifogást előterjesztő feltételezhető anyagi helyzetének figyelembe vétele.