Vágólapra másolva!
Minimális elmozdulás jellemzi az amerikai és az európai indexeket is, miután a befektetők a holnapi bejelentésekre koncentrálnak. A luxusipar tovább folytatja a lejtmenetet a Burberry profit warningját követően, míg a hazai parketten a MOL egy olajtalálatnak köszönhetően állt az élre.
Vágólapra másolva!

MOL-Egis uralom

Délután sikerült maga mögött hagyni a délelőtti mínuszokat a BUX-nak, az indexet elsősorban a MOL hajtja 1,6 százalékos plusszal. Az olajpapír jó szereplését a horvátországi olajtalálatnak köszönheti. Mellette az Egis számít még húzórészvénynek 1,3 százalékos emelkedés mellett. Kisebbik gyógyszercégünk szektortársa, a Richter eddig nem nagyon mozgolódott, gyakorlatilag a tegnapi záróár közelében álldogál. A Magyar Telekom (-0,9%) továbbra sem tudta legyűrni a 430 forintos szintet, míg az OTP most lépett át először a pozitív tartományba a nap folyamán.

Zuhanó luxusipar

Kora délutánra sikerült a DAX indexnek a pozitív tartományba mozdulnia, de a CAC40 továbbra is csökkenést mutat. Egyelőre kivárnak a befektetők a holnapi események előtt, amikor is a német alkotmánybíróság dönt az ESM alapról, illetve Hollandiában választást tartanak.


A Stoxx Europe 600 index komponensei közül továbbra is a luxusipari cégek teljesítenek a legrosszabbul, a Burberry 22, míg a Hugo Boss 8 százalékos mínuszban áll, előbbi profit warningja miatt.

A tengerentúlon is kivárnak a befektetők

Enyhe plusszokkal indították a mai kereskedést a főbb amerikai indexek, a befektetők vélhetően kivárnak a holnap kezdődő kétnapos Fed ülés előtt, de az Apple szempontjából is nagy nap lehet a szerda miután termékbemutatót tart a technológia óriás.

A tengerentúli luxusipari cégek sem maradtak ki az esésből, a Ralph Lauren 5 százalékos mínusszal nyitotta a kereskedést., ezzel az S&P500 egyik leggyengébb komponensének bizonyul a papír.

2,3 százalékot emelkedett a Green Mountain Coffee árfolyama, miután a februárban még 5 százalékos részesedéssel rendelkező Lavazza bejelentette, hogy 6,8 százalékra növelte befolyását a kávézóláncban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!