Ennyi pénzből még osztogathat is Orbán

A padlóra küldheti a gazdaságot, de néhány jóléti intézkedésnek is megágyazhat a szerdán bejelentett adócsomag, amelyet ezúttal mintha szándékosan ráhagyással terveztek volna. Kommunikációs taktika, elővigyázatosság vagy a hangulatjavító intézkedésekhez szükséges helyteremtés áll a háttérben? Sorra vettük a lehetséges magyarázatokat.

A kormány legújabb megszorító csomagja nagy, kellően nagy ahhoz, hogy a jövő évi költségvetésen tátongó lyukat betömje, sőt talán túlságosan is nagy - ez az egyik fő különbség a nem egészen két héttel ezelőtt bemutatott kiigazító csokorhoz képest.

Akkor 500-600 milliárd forinttal elszálló hiány látszódott, ezt megemelt hiánycéllal (150 milliárd forint) és egy 400 milliárdos intézkedés-együttessel igyekezett kezelni Orbán Viktor kormánya. Már akkor is látszódott, hogy az összesen előálló 550 milliárdos hatás valójában inkább csak 350-400 milliárd forintos hiánykezelés, mivel számos lépést erősen felültervezett a kabinet. Ez az Európai Bizottság szakértői előtt is világossá vált a héten, ezért üzenték meg a magyar miniszterelnöknek, hogy jól jönne még egy csomag.

Kevesebb is elég

A kormány most egy 370 milliárdosnak mondott pakkot dobott össze egy rapid kormányülésen, amiből alsó hangon 270 milliárd forint szinte biztosan be is jön. A fennmaradó 100 milliárd forintból is szépen csordogál majd a pénz, de a bizottság az előrejelzési módszertanának szabályai szerint egyelőre ebből nullát vagy egy-két tízmilliárdot fogadhat el. A 370 milliárdhoz hiányzó részt pedig várhatóan pozitív kockázatként szerepelteti majd a magyar gazdaságra vonatkozó, november elején megjelenő prognózisában - vagyis olyan tételként, amelynek teljesülését látatlanban nem lehet előre megítélni, mert bár év közben jó eséllyel termeli a bevételt, csak utólag látszik pontosan, hogy mennyire vált be.

Brüsszel az [origo] információi szerint azonban megelégedne egy 220-240 milliárd forintos hiánycsökkentéssel is. Az Európai Bizottság és a kormány közötti adatáramlásra rálátó forrásaink elmondták, hogy a bizottság azzal is kiegyezne, ha a deficit éppen csak alatta maradna a 3 százalékos, bűvös uniós határnak, márpedig ehhez a brüsszeli előrejelzésekből kiindulva elegendő lenne a kormány által bevállaltnál 30-50 milliárd forinttal kisebb hatású csokor is.

Taktikáztak

Két hete még máshogy állt a kérdéshez a kabinet. Akkor úgy tűnt, megpróbálja feltupírozni a számokat, hátha megúszható egy újabb csomag, most azonban még rá is emelt a szükséges összegre. Ennek három oka is lehet. Az egyik, hogy Orbán Viktor és miniszterei két hete is tisztában voltak vele, hogy kevés lesz az akkor prezentált lépéscsokruk, de kommunikációs szempontból taktikáztak.

A csupa adóemelésből álló újabb csomagot ugyanis (amely újra a bankokra, a kereskedelmi szektorra, az energetikai cégekre, a közművállalatokra fókuszál, ahol a külföldi tulajdon részaránya nagy, és amely szektorokat 2010 óta sújtanak különadókkal) úgy tudták eladni, mintha mindezt Brüsszel kényszerítené ki. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Giró-Szász András kormányszóvivő többször hivatkozott is erre a kényszerre a csomag ismertetésekor, és Rogán Antal is az unió Magyarországgal szembeni méltánytalan viselkedéséről beszélt.

Ezt a magyarázatot támasztja alá az, hogy a kormány fel volt készülve, hogy újra lépnie kell, máshogy nem lehet bő egyórás kormányülésen 370 milliárdos kiigazításról dönteni. A kormánynak csak elő kellett húznia olyan intézkedéseket abból a nemzetgazdasági tárca által összeállított listából, amelyet az [origo] ismertetett két hete. Ez a lista épp azért készült, hogy felkínáljon a kormánynak egy hosszú étlapot, hogy az kedvére válogasson a megszorító intézkedésekből, ha a szükség úgy hozná. A listáról egyes elemeket két hete sütött el a kabinet, másokat pedig most húzott elő.

Marad pénz a tanárokra?

A másik, ennél talán kevésbé valószínű ok, hogy Orbán biztosra akart menni. Jó nagy ráhagyással dolgozott, hogy biztosan bejöjjön a pénz, és ne kelljen a választások előtti évben még egy megszorítással nyűglődnie.

A harmadik ok pedig az lehet, hogy a kormány így csinált helyet egy-két kedvcsináló lépésnek. A már említett, alsó hangon is 30-50 milliárdos ráhagyás bőven fedezné például a pedagógusoknak korábban beígért életpályamodell jövő szeptemberi bevezetését, így a kormánynak mégsem kellene azt elhalasztania (mint ahogy a két héttel ezelőtti csomagban előrejelezte). A pedagógusok sztrájkra készülődnek, több fideszes politikus is elhibázott politikai lépésnek tartja a tanárokat jelentős béremeléssel kecsegtető modell elhalasztását, és a kormányfő is tett arra utalást, hogy okkal reménykedhetnek a pedagógusok.

A csomag kellemetlen mellékhatása, hogy a jövő évi növekedést szinte teljesen kinyírja. Az idei, 1 százaléknál is mélyebb recessziót a csomag nélkül is nagyon szerény - az IMF, a bizottság és a jegybank szerint is - 0,8 százalékos növekedés követhetné jövőre. A friss adóemelések ezen érdemben rontanak, és a gazdasági növekedés jövőre inkább már a nulla százalék körül fog táncolni. A bankokkal kötött egyezség egyoldalú felrúgása és az új sarc, a közműadó is újra felerősíti a kiszámíthatatlanságot, amely a beruházásoknak a régióban egyedülálló módon évek óta tartó zuhanását nemhogy megállítaná, hanem még rá is tesz egy lapáttal. A bankok terhelésének a fenntartása, sőt növelése a hitelszűkét is tovább fokozza, hitel nélkül pedig a magyar gazdaság nem tud kijönni a lefagyott állapotból. A gazdaság potenciális növekedése már most is nulla és fél százalék közötti, a tőkeállomány csökkenése lassan potenciális visszaesésbe fordítja a gazdaság szekerét.

Az adóemelések ráadásul az amúgy is makacs, már e nélkül is 5 százalék felettire várható inflációt fokozzák, és egyre nő annak a kockázata, hogy a magyar gazdaság - akár évekre - a stagfláció súlyos betegségébe esik.

Közelebb és távolabb is került az IMF

A csomag az IMF-tárgyalások felől nézve vegyesnek mondható. Azt vélhetően értékeli a bizottság és az IMF, hogy a költségvetési hiányt bármi áron 3 százalék alatt kívánja tartani a kormány, és nem menekült el a fájdalmas megszorító lépések bejelentése elől sem - noha a kormánykommunikáció még kármentést végez, és Brüsszelre keni a pakkot, de ez ilyenkor természetes.

A bizottság és az IMF azonban az adósságpályát tartja elsősorban a szeme előtt: ha hitelt nyújtanak nekünk, akkor vissza is kapják-e a pénzüket, azaz fenntartható pályán van az államadósság. Ebből a szempontból a költségvetési deficit mellett a gazdasági növekedés éppoly fontos lenne, márpedig ezen sokat ront főként a mostani, kevésbé a két héttel ezelőtti intézkedéscsokor.

A valutaalap és a bizottság örömét valószínűleg az sem váltja ki, hogy a két szervezet korábban a bankadó eltörlését ajánlotta - éppen azért, hogy hitelhez jussanak a vállalkozások, és felpörögjön a gazdaság -, most pedig nemhogy a különadó beígért megfelezését nem teljesíti a kormány, hanem - a duplájára emelt tranzakciós adóval - még növeli is a bankszektor terhelését. A gazdaságpolitikai irányváltás tehát nem látszik, a meglepetésszerű döntéshozatal folytatódik, a hosszú távú következményeket végiggondoló gazdaságirányításnak pedig továbbra sincs nyoma - az IMF szemszögéből így is értékelhető a legfrissebb csomag.