Leállhat az E-Star kötvények kereskedése

Vágólapra másolva!
A vasárnap közzétett bejelentés szerint eladta a korábban visszavásárolt összes E-Star kötvényét az E-Star ESCO. Az ügy hátterében az állhat, hogy az előző héten a Raiffeisen Bank felmondta az E-Star ESCO-val szembeni hitelszerződéseit. Azt sem szabad elfelejteni, hogy innentől kezdve a csődegyezségi tárgyalásokon ezek a kötvények is 100 százalékos értékkel szavaznak majd.Frissítés: A társaság hétfőn kora délután azt is bejelentette, hogy kérték a Budapesti Értéktőzsdétől az E-Star által kibocsátott kötvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztését. 
Vágólapra másolva!

13:50

Az E-star koradélután tette közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy kérvényezték a társaság által kibocsátott kötvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztését. A közzétételben megemlítik, hogy a Fővárosi Törvényszék által 2012. december 13-án elrendelt csődeljárás keretében a hitelezői igények bejelentésére nyitva álló határidő 2013. január 13-án lezárult. Azon hitelezők, akik nem jelentették be hitelezői igényüket a határidő lejárta előtt, a csődegyezség megkötésben nem vehetnek részt, és kizárólag a más által kezdeményezett felszámolási eljárásban jelenthetik be a még el nem évült követelésüket.

A hitelezői lista összeállítása jelenleg is zajlik, azonban az E-Star úgy vélekedik, hogy voltak olyan kötvényesek, akik nem vagy nem szabályosan jelentették be igényüket. Ebből az következik, hogy jelenleg kétféle kötvény van a paiacon: a bejelentett kötvények, amelyek a csődegyezségben részt vesznek, illetve azok a kötvények, amelyek nem vesznek részt a csődegyezségben. Ha csődegyezség során rendeződik a hitelezők helyzete, akkor az utóbbi kötvények nem érnek semmit, mivel nem veszenk részt az alkuban.

8:59

Egy vasárnap este közzétett bejelentés szerint az E-Star ESCO eladta a tulajdonában lévő RFV 2014/A, E-Star 2015/A és E-Star 2016/C kötvényeket. A tranzakció során 2,345 milliárd forint névértékű kötvényt értékesítettek ismeretlen vevőnek 27 százalékos áron, ami azt jelenti, hogy az E-Star ESCO eladta az összes visszavásárolt E-Star kötvényét. Összesen nagyjából 633 millió forint folyt be a társasághoz.

Az ügy összefüggésben lehet azzal a múlt heti bejelentéssel, mely szerint a Raiffeisen Bank felmondta az E-Star ESCO-val kötött hitelszerződéseit. Vélhetően a társaság most próbálja rendezni a bankkal szembeni tartozásait, ezért kellett eladnia a kötvényeket. A kényszerértékesítés ellenére a társaság nem járt olyan rosszul, mert korábban többnyire 26 százalékos érték körül vásárolta vissza ezeknek a kötvényeknek a nagy részét (eltekintve egy még korábban visszavásárolt 448 millió forintos kötvénycsomagtól).

Az ügy másik érdekessége, hogy a csődegyezségi tárgyalások során ezek a kötvények már nem számítanak a társaság által birtokolt tartozásoknak, ezért 100 százalékos értékkel fognak szavazni. Kérdés azonban, hogy ki vásárolta meg a kötvényeket. Amennyiben a menedzsment elképzeléseit támogató vevőről beszélünk, az mindenképp pozitív hír a részvényeseknek, mert a menedzsment a cég továbbélése mellett fog szavazni. A részvényesek számára az lenne az üdvözítő megoldás, ha megszületne valamilyen egyezség a hitelezőkkel és az E-Star el tudná kerülni a felszámolást. Felszámolás esetén úgy véljük, nem sok maradna a cég eszközeinek értékesítése után befolyt pénzekből a részvényesek számára.

E-Star
Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!