Megjött az IMF, de a hitelről nem lesz szó

Vágólapra másolva!
Az IMF képviselői szerdától tárgyalnak Magyarországon, de a hitelkeret nem lesz napirenden. A szervezet szakértői az országjelentést készítik elő, és a szokásos felülvizsgálatot végzik el.
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének megbeszélései szerdán Budapesten, amelyeken áttekintik a legutóbbi tárgyalások óta eltelt fél év makrogazdasági fejleményeit, egyúttal értékelik a költségvetési folyamatokat; hiteltárgyalások nem lesznek.

Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az Országházban fogadta Thanos Arvanitist, az IMF küldöttségének vezetőjét, Iryna Ivaschenkót, az IMF budapesti irodájának vezetőjét és Barbara Kauffmannt, az Európai Bizottság (EB) delegációjának vezetőjét.

Forrás: MTI/Beliczay László
Varga Mihály és Thanos Arvanitis az Országházban

Irina Ivascsenko, az IMF budapesti irodájának vezetője tavaly december 11-én közölte, hogy az idén január 16. és 28. között látogatnak Magyarországra az IMF képviselői, de nem lesznek hiteltárgyalások, hanem az éves, Magyarországról szóló országjelentést készítik elő, illetve a 2008-as hitelprogram utólagos ellenőrzését végzik el.

Magyarország a piacról szerezne pénzt

Varga Mihály, az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter december elején egy üzleti konferencián úgy fogalmazott: az IMF-fel egyelőre csak egyeztetések zajlanak, az IMF küldöttsége 2013 januárjában Magyarországon tartózkodik, és akkor akár hivatalos tárgyalások is lehetnek. Varga Mihály a Kormány.hu-nak tavaly decemberben úgy nyilatkozott: Magyarországnak nincs szüksége pénzlehívásra, csak biztonsági hálóra, mivel a magyar állampapírok 2013 első felében valószínűleg biztonságosan eladhatóak lesznek, és a devizatartalékok magas szintje is finanszírozási biztonságot nyújt az országnak.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. hétfőn közölte, hogy felkérte a BNP Paribas, a Citigroup, a Deutsche Bank és a Goldman Sachs pénzintézeteket kötvénypiaci befektetői találkozók megszervezésére Európában és az Egyesült Államokban a következő néhány hétben.

Az ÁKK december 20-án jelentette be, hogy az idei finanszírozási terve 4-4,5 milliárd euró összegű nemzetközi tőkepiaci kibocsátással számol. A devizakötvény-kibocsátás egyet jelent azzal, hogy a kormány végleg letett arról, hogy nyélbe üsse a megállapodást az IMF-fel és az Európai Bizottsággal. Ha sikerül ugyanis annyi kötvényt kibocsátani, vagyis hitelt felvenni a piacról, mint amennyit terveznek, akkor meg lesz oldva jövőre az ország finanszírozása, nem lesz szükség az IMF forrásaira. A kormány és az IMF közötti kapcsolat októberben mérgesedett el, akkor írtunk arról, hogy szakításközeli állapotba került a viszony.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!