Több mint 10 százalékot emelkedett nyitás után a francia Peugeot-Citroen (PSA) árfolyama, miután 13,03 milliárd eurós első negyedéves árbevétele túlszárnyalja a Bloomberg elemzői konszenzusban szereplő 12,7 milliárd eurós értéket. Ezzel együtt folytatódik a hosszú ideje tartó kedvezőtlen trend, az első negyedéves árbevétel 6,5 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest.
A visszaesés hátterében továbbra is az európai autópiac gyatra teljesítménye áll, a francia PSA csoport árbevételének pedig 62 százaléka származik a kontinensről, sőt, jelentős kitettséggel rendelkezik az Európán belül is gyengélkedő dél-európai államokban. A csoport folyamatosan veszíti el piaci részesedését Európában, az első negyedévben például 12 százalékról 11,3 százalékra csökkent az EU 27 tagállamaiban a piaci részesedése, derült ki az ACEA adataiból, a trend pedig hosszú távon is érvényesülni látszik.
A gyengélkedő európai piac ellen a Peugeot is védekezni próbál, értékesítésének minél nagyobb hányadát szeretné áthelyezné a fejlődő piacokra, elsősorban Latin-Amerikába és Kínába. Előbbi piacon egyébként 25, míg utóbbin már 31 százalékkal tudta éves alapon növelni árbevételét. Philippe Varin, a cég vezérigazgatója pedig leszögezte, 2015-re 50 százalékra szeretnék emelni az Európán kívülről származó árbevétel arányát a teljes árbevételhez képest.
A további tervekkel kapcsolatban annyi már bizonyos, hogy a gyártó 11 200 munkahely megszűntetését tervezi a közeljövőben Franciaországban, ami az itt található létszám 17 százalékát teszi ki. A vállalat egyik legfontosabb célja, hogy 2014 végére ismét nyereséget tudjanak termelni, miután 2012-ben 5 milliárd veszteséget hozott össze a PSA. Összességében tehát a menedzsment megerősítette a korábban bejelentett terveket.
A várakozásokat túlszárnyaló árbevételnek és a jövőbeli tervek megerősítésének köszönhetően megnyugodni látszanak a befektetők, a Peugeot árfolyama jelenleg 9 százalékos pluszban található, igaz, napközben 10 százalék feletti emelkedésben is járt már.
A Peugeot-Citroen árfolyama (Párizs)