Adót vetne ki a francia kormány az okostelefonok és táblagépek értékesítésére egy terjedelmes, kormány által támogatott jelentés szerint. A meghökkentően ostoba ötlet szerint a különféle "kulturális tartalmak" fogyasztására alkalmas elektronikus eszközök, azaz leginkább táblagépek és okostelefonok, de ugyanígy játékkonzolok vagy e-könyvolvasók értékesítésére vetne ki adót a kormány, hogy a kulturális javak előállítói javát szolgálja ezzel.
Aurélie Filippetti, francia kulturális miniszter szerint a tabletek gyártóinak, legalább a bevételeik egy apró részében, hozzá kell járulnia az alkotók támogatásához - idézi a Financial Times a politikust. Szerinte az adó csekély lenne, kezdetben 1 százalék lenne a készülékek értékére vetítve, amitől összesen 86 millió eurós bevételre számít a kormány, de később 3-4 százalékig is megemelkedhet az adó kulcsa. A cél, hogy ne legyen olyan magas, ami a feketepiacot erősíti, vagy a fogyasztókat bünteti.
Az ötlet a kormány kultúramegőrző törekvéseibe illeszkedne, aminek értelmében mindenféle adminisztratív eszközökkel igyekszik például a francia nyelvű filmek és egyéb alkotások forgalmát megőrizni, fellendíteni, illetve megóvni ezeket a digitális korszakban egyre élesebbé váló globális versenytől. A táblagép-adó csak egy a vaskos dokumentumban szereplő 80 javaslat közül, amelyeket Pierre Lescure, a francia Canal+ csatorna korábbi vezetője állított össze.
Kicsi tévedés, de nagy hülyeségre vall
Meglátásunk szerint azon túl, hogy rendkívül szórakoztató ez a típusú bornírtság, amivel a mindenféle versennyel és alapvető törvényszerűségekkel szemben adminisztratív eszközökkel védene bármit a kormány (bár nem kell Franciaországig menni, hogy hasonló ostobaságot halljunk), minimális közgazdasági racionalitás sem szorult a hasonló javaslatokba. Kiválóan alkalmas viszont ez a megközelítés arra, hogy az amúgy is komoly csapásokat elszenvedett francia gazdaságban még tovább gyengüljön a verseny.
A tabletekre kivetett adó ugyanis láthatóan meglehetősen csekély adóbevételt eredményezne, viszont minden ellenkező állítással szemben közvetlenül a fogyasztókon csapódna le, hiszen pont ugyanolyan fogyasztási adóról van szó, mint például az áfa. Mindez viszont rendkívül gyors igazodást indít el, hiszen az európai közös piacon semmi akadálya, hogy a francia fogyasztók ugyanazokat az eszközöket más országokban (vagy akár az EU-n kívülről) szerezzék be, ami viszont rögtön egyéb, lényegesen fontosabb adóbevételektől foszthatja meg az államot (például a máshol kifizetett áfa formájában).
Mindezeken túl pedig adót fizettetni egy táblagép vásárlójával azért, mert a szerzői jogok megsértésére is alkalmas eszköz került a kezébe pont olyan, mint közvetlenül az autószalonban gyorshajtási bírságot osztani minden autóvásárlónak.
A fenti javaslat nem is amiatt lényeges, mert bármi realitása lenne, hogy törvényi erőre emelkedjen, hanem azért, mert rendkívül szépen jelzi a baloldali francia kormány aktív versenyromboló és állami befolyást építő törekvéseit, ami miatt több nagy nemzetközi vállalattal is éles összetűzésbe került a kormány, és ami miatt egyre nagyobb számban tartják Franciaországot kedvezőtlen üzleti környezetnek a vállalati szektor képviselői. A további tanulságok levonását az olvasóra bízzuk.