Bonyolult képletet rajzolt fel Varga Mihály gazdasági miniszter pénteken, amikor bejelentette, hogy hogyan tenne eleget a kormány az Európai Bizottság elvárásainak. Eszerint ha a bizottság nem elégszik meg az elhatározott költségvetési zárolásokkal, akkor a következő lépcső a nagyobb, már futó beruházások leállítása lesz. Ettől a lépéstől viszont abban az esetben el lehet tekinteni, ha az államnak különböző vagyonelemek vagy vagyoni értékű jogok értékesítéséből bevétele származik, azaz sikerül eladnia valamit.
Az, hogy a kormány szinte bármit megtenne az uniós túlzottdeficit-eljárásból való kiszabadulásért, érthető - ahogy az is, hogy nem akar olyan, korábban büszkén bejelentett fejlesztéseket lefújni, mint a Kossuth tér átalakítása, az új DVSC-, FTC- és Puskás-stadion építése, a Tüskecsarnok uszodafejlesztése, a Debreceni Református Kollégium felújítása és a Pest Megyei Bíróság épületének rekonstrukciója.
A Fidesz kommunikációjának azonban régóta része, hogy a közösségi vagyon "kiárusítása", "elkótyavetyélése" helyett annak megtartására, sőt gyarapítására kell törekedni, a választások után pedig ez a kormánypolitika hangsúlyos elemévé vált.
Eddig inkább vettek
Ennek szellemében 2011 tavaszán 1,88 milliárd euróért (akkori árfolyamon 500 milliárd forint) visszavásárolta a kormány a Mol 21 százalékos részvénycsomagját az orosz Szurgutnyeftyegaztól, majd megvette a Rába járműgyártó vállalat csaknem 60 százalékát több mint 8 milliárdért. A Takarékbankból tavaly 38,5 százaléknyit vásárolt az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB), és természetesen ide sorolható a 3000 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása. Sőt tágabb értelemben az is, hogy egyes kormánypárti irányítású önkormányzatok (például Budapest vagy Pécs) visszavettek korábban privatizált közműszolgáltatókat.
A hangoztatott elveknek és az eddigi gyakorlatnak is homlokegyenest ellentmondana tehát, ha a kabinet magánosításba kezdene - akár csak ideiglenesen, a jövő évi hiánycél leszorítása végett. Az utóbbi időben egyébként több uniós ország is hasonló lépésre kényszerült pénzügyei rendbetételéhez: Görögország általános, nagyszabású privatizációs programot indított, Szlovénia pedig éppen most készül kiárusítani elsősorban a bankok állami kézben lévő hányadát.
A nyugdíjvagyont már elszámolták
Hogy minek az eladása jöhet szóba, arról egyelőre csak találgatni lehet. (Annyi bizonyos, hogy a legkézenfekvőbbnek tűnő csomag, az állam által átvett nyugdíjvagyonból megmaradt 200 milliárd forintnyi részvény és egyéb befektetési eszköz nem ilyen, mert azt bevételként egyszer már elszámolta a kormány.) A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV) nem tudták megmondani, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pedig az ezt firtató kérdésünkre nem válaszolt, csak azt közölte, hogy még nem kezdte el az értékesítések előkészítését.
Abból sem lehet kiindulni, hogy mennyi pénzre lenne szükség az egyes nagyberuházások leállításának elkerüléséhez, hiszen ez a leginkább attól függ, hogy Brüsszel milyen mértékű egyenlegjavítást várna el pluszban, ha a zárolásokkal nem elégedne meg. A Varga Mihály által felsorolt beruházások összesített becsült költsége bőven 100 milliárd forint fölött van - igaz, ebből csak az a rész lenne érdekes, amelynek a finanszírozása a költségvetési hiány szempontjából kérdéses 2013-as és 2014-es évre esik.
Egy koncesszió beeshet
Mivel egy nagyobb állami ingatlan vagy vállalat eladása - különösen, ha nem mélyen a piaci ár alatt történik - elég időigényes feladat, feltételezhető, hogy Varga Mihály koncessziókra gondolt, amelyek értékesítésének ütemezése jogszabályoktól, szerződésektől függ. Erre utal az is, hogy a miniszter a bejelentés során külön megemlítette a "vagyoni értékű jogot". Elvileg kurrens, jól eladható állami vagyonelem lehet például a mobiltelefon-szolgáltatásra alkalmas frekvencia. Ebből a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2012 januárjában 43,9 milliárd forintért tudott értékesíteni összesen 10,8 megahertzet.
Az állami vállalatok (Magyar Posta, Magyar Villamos Művek, MFB Invest) által alapított konzorcium akkor 5 megahertzet vett 10 milliárd forintért, de ez nem tükrözi jól a vagyonelem értékét. A három, piacon lévő mobilszolgáltató ugyanis összesen 33,9 milliárdot fizetett egy ennél nem sokkal nagyobb, 5,8 megahertzes sávért. Az ilyen tendereken az elérhető maximális bevételt a kiírás módja, a piaci potenciál és nem utolsósorban a pályázók kiléte is alapvetően befolyásolja. Mint ahogy az ingatlant is a szomszédnak lehet a legjobb áron eladni, a frekvenciáért is többet hajlandóak fizetni azok, akiknek nagy szükségük van rá, jelen esetben a piacon már jelen lévő szereplők.
A tender formai hibák miatt zátonyra futott, a Kúria megsemmisítette a végeredményét. A helyzet tehát az állam szempontjából jelenleg nemhogy bevétellel nem kecsegtet, de a három mobilcégnek közel 34 milliárd forintot kellene visszafizetni. Ezt elkerülheti az állam, ha valahogy sikerül megegyeznie a cégekkel a frekvenciák hasznosításáról.
Az állami szolgáltató által megnyert 5 megahertz viszont ismét eladható. Ha újabb tendert írnának ki, és azon egy negyedik - akár állami - szereplő indulását nem engednék, akkor a hármaktól vélhetően újabb milliárdokat lehetne szerezni, de hogy mennyit, azt nehéz lenne előre megbecsülni. Bizonyos, jelenleg használt (az 1800-as sávban lévő) frekvenciák szerződése az idén lejár, ezeket automatikusan az NMHH nem hosszabbítja meg, az újabb szerződésekért is fizetniük kell majd a cégeknek.
Az MVM 25 százaléka eladható lenne
Ha a kormány cégeket akarna pénzzé tenni, lenne miből válogatni. Az MNV Zrt. honlapján fent van a vagyonkezelő portfóliója, olyan gyöngyszemekkel, mint a Mahart Magyar Hajózási Zrt., a Millenárist üzemeltető Millenáris Közhasznú Kft., a vörösiszap-katasztrófáról elhíresült Mal Zrt., a Tokaj Kereskedőház Zrt. vagy a Volán-cégek.
Az állami vagyonról szóló törvény ugyan a fontosabb társaságok esetében kizárja, hogy a többségi tulajdonuk magánkézbe kerüljön, de a kisebbségi részesedés eladását esetenként megengedi. Eszerint akár a Magyar Posta vagy az MVM 25 százalékát (mínusz egy szavazat) is dobra lehetne verni. Az ingatlanok közül szóba jöhetnének olyan, a vagyontörvény által nem védettek, mint egy sor vidéki kastély és üdülő, vagy akár a fővárosi Duna Palota.