A 20. század legsikeresebb olajmágnása, a 20th Century Fox filmstúdió társtulajdonosa és a 10 legkeresettebb amerikai szökevény egyike - voltak idők, amikor Marc Richre mindezek egyszerre voltak igazak. A szerdán elhunyt, már nevében is gazdag kereskedő gátlástalanságával és vakmerőségével szinte mindent elért, amit egy üzletember elérhet, de eredményeiért áldozatokat kellett hoznia. Az erőszakos olajmágnás sztereotípiáján átnézve Marc Rich kivételesen izgalmas, néha dicsőséges, néha szomorú élete tárul fel.
Rich 1934-ben született, Belgiumban élő zsidó munkások gyermekeként. A család a nácik elől menekülve még épp időben hagyta el Európát. Amerikában a családfő táskagyártásból próbált vagyont szerezni, a fiát pedig a legjobb New York-i iskolákba járatta. Marc azonban inkább a munkát választotta, egy szemeszter elvégzése után otthagyta az egyetemet, és az árutőzsdén üzletelő PhiBrónál kezdett dolgozni.
Karrierje felfelé ívelt, a cég munkatársaként jó kapcsolatokat épített ki a fontosabb nyersanyagokat termelő harmadik világbeli országokban. 1966-ban feleségül vette Denise Eisenberget, akire cipőgyáros apja, aki a pár első vakrandevúját is szervezte, komoly vagyont hagyott. Harmincévi házasság után váltak el, három gyermekük született. A Rich nevet a válás óta is viselő Denise egyébként olyan előadók dalszerzője volt, mint Natalie Cole, Celine Dion vagy Marc Anthony, mostanában pedig azért szerepel sűrűn a híradásokban, mert fény derült rá, hogy 144 millió dollárt tart egy offshore alapban a Cook-szigeteken.
Rich már a PhiBrónál kitűnt meredek akcióival. 1973-ban, amikor az olajtermelő országok embargóval büntették az Egyesült Államokat, amiért Izrael segítségére sietett a jóm kippúri háborúban, Rich közel-keleti kapcsolatait felhasználva képes volt kijátszani a tilalmat, a megszerzett nyersolajat pedig az amerikai piacon a beszerzési ár duplájáért adta el. Ezek az ügyletek már a spotpiac szabályai szerint történtek, ezt - a vásárolt áru azonnali szállítására alapuló konstrukciót - Rich terjesztette el a nyersolaj-kereskedelemben.
A különféle diplomáciai tilalmakat Rich később is remekül ki tudta játszani széles kapcsolatrendszere révén, és dollármilliókat nyert ezzel. 1979-ben már saját, Svájcban bejegyzett cégével használta ki az iráni embargó miatt beálló amerikai olajhiányt. Az ebben az évben győzedelmeskedő iráni forradalom támogatói ugyanis túszul ejtették a teheráni amerikai követség munkatársait, a példátlan sérelem miatt pedig az USA nem volt hajlandó iráni olajat vásárolni. Nem így Rich svájci cége, amely az embargó ellenére is üzletelt Khomeini ajatollah országával, az olajat pedig ebben az esetben is busás haszonnal értékesítette az amerikai piacon.
Nagyjából ugyanezt játszotta el az apartheid miatt embargóval sújtott Dél-afrikai Köztársasággal, Castro Kubájával, Angolával és Nicaraguával. Mivel ezek az államok alig tudták értékesíteni javaikat a világpiacon, Richnek hajlandóak voltak áron alul adni termékeiket, és örültek, hogy egyáltalán kapnak értük valamit.
Ezek a morálisan megkérdőjelezhető üzletek tették Marc Richet igazán gazdaggá. Halálakor nemcsak a cégei képviseltek jelentős piaci erőt, de ingatlanvagyona és műkincsgyűjteménye is igen értékes volt. Iráni ügyei miatt azonban a nyolcvanas évek elején az amerikai hatóságok eljárást indítottak Rich ellen. Vádlói az olajembargó megsértésén túl felrótták neki azt is, hogy megszerzett jövedelme után egyáltalán nem adózott, így a per az Amerikai Egyesült Államok addigi történelmének legnagyobb adócsalási ügyévé vált. Azaz válhatott volna, ha Rich nem menekül el az országból már 1983-ban.
A szökevényéletmód pedig sok áldozattal járt, Rich kénytelen volt eladni például a csak néhány évvel azelőtt megszerzett 20th Century Fox filmstúdiót, amely egyébként így került az ausztrál médiacézár, Rupert Murdoch kezébe. Ami viszont lelkileg is rendkívül megviselte a milliárdost, az Gabrielle nevű lányának a halála volt. A súlyos leukémiával az Egyesült Államokban kezelt lányt nem tudta meglátogatni, a temetésére nem mehetett el, és a sírnál sem róhatta le a kegyeletét, mert azonnal elfogták volna.
A családi tragédiától eltekintve, Rich kényelmes életet élt Svájcban. Házakat vett a Luzerni-tó partján, Meggenben, Zugban, St. Moritzban és a spanyol tengerparton is, műkincsgyűjteményét pedig nemzetközi szinten is jelentőssé gyarapította. Személyes kedvence Picasso volt, de Monet és Renoir képeire is vadászott az aukciókon. Pénzével nagyvonalúan bánt, több amerikai és izraeli szervezetet is elhalmozott adományaival, felesége pedig halott lányuk emlékére leukémiakutató központot alapított.
Bujkálása közben Rich végig tisztában volt azzal, hogy amerikai marsallok üldözik. Howard Safir, a milliárdos nyomát követők egyike később mesélt is élményeiről a sajtónak. Szerinte Rich minden lépését gondosan megtervezte, ha úgy érezte, hogy szorul a hurok, svájci rendőrök közelébe húzódott. Safirt és társait pedig minden esetben tájékoztatták is a svájci hatóságok, hogy ha megpróbálják Svájcban elfogni Richet, ők fognak börtönbe kerülni, nem a milliárdos.
Rich emigrációjában is vaskézzel igazgatta üzleti ügyeit, ez jól látszik abból is, hogy a legnagyobb világgazdasági botrányokban rendre felmerült a neve. A pénzmosás és a fegyverkereskedelem támogatása miatt elhíresült, 1991-ben bedőlő Bank of Credit and Commerce International ügyei utáni nyomozás például kiderítette, hogy Marc Rich többször is együtt mutatkozott - és valószínűleg üzletelt is - egy iraki fegyverkereskedővel.
A botrányok olyankor is megtalálták Richet, amikor ő éppen nem is csinált semmi rosszat. A cégeiből 1993-ban kiváló Trafigura például az után sem játszott mindig tiszta lapokkal, hogy Rich visszavonult vezetéséből. Az ezredfordulón az Ibex nevű francia céggel összejátszva a Trafigura az ENSZ monitorait kijátszva csempészett olajat Irakból, 2006-ban pedig Elefántcsontparton rakott ki a cég egy teherhajónyi mérgező szemetet, ami miatt több mint százezren súlyosan megbetegedtek.
Míg a Trafigurára rájárt a rúd, Rich ügyei egyenesbe jöttek. Majdnem 20 évi bujkálás után Bill Clinton elnök, hivatala utolsó óráiban, kegyelmet adott a kereskedőnek, aki így a büntetőjogi felelősségre vonás veszélye nélkül visszatérhetett az Egyesült Államokba. Ez a kegyelem vált később a Clinton-adminisztráció legvitatottabb tettévé, többen ugyanis azzal vádolták a demokrata politikust, hogy csak azért kegyelmezett meg Richnek, mert az energiamágnás korábban nagy összegekkel támogatott a Demokrata Párthoz és személyesen Clintonhoz köthető szervezeteket.
Több cikk jelent meg arról is, hogy Rich számára a kegyelmét személyesen Ehud Barak akkori izraeli miniszterelnök kérte, mivel az üzletember korábban együttműködött a zsidó állam titkosszolgálatával. Az izraeli oktatási rendszer komoly támogatása miatt egyébként Rich két izraeli egyetemen is díszdoktori címet kapott.