Flancos autók helyett erő kell és akarat

Az IKEA leköszönő tulajdonos-alapítója új termékkategóriát és vállalati kultúrát teremtett, szerzetesi önmegtartóztatásal éli az életét, de közben odáig ment takarékosság dolgában, hogy egy zavaros céghálóval takarózva minimalizálja az adófizetést. Puritán zseni, vagy sötét múltú zsugori?

Bizonyára az átlagemberek között sincsenek többségben azok, aki többször felhasználják a teafiltert, a kávézóban zsebre teszik a fel nem használt cukortasakokat, és szándékosan karácsony után vásárolnak csomaglópapírt - a milliárdosok körében pedig alighanem még ritkább ez a fajta szélsőséges takarékosság. Ha hihetünk a svéd sajtóban keringő anekdotáknak, legalább egy ilyen figura mégis akad: a visszavonulását szerdán bejelentő Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója.

Kamprad régóta, fokozatosan adta át az utóbbi időben évi 3 milliárd eurós nyereséget termelő vállalat irányítását, hogy öregkorára megpihenhessen svájci otthonában. Most, 87 éves korában, 70 évvel a svéd bútorgyártó alapítása után, végre annak szentelheti minden idejét, hogy felderítse, hogyan lehetne a családi költségvetésben még megfogni néhány centime-ot.

A teafilter újrahasznosítására nyilván nincs bizonyíték, de azt szemtanúk igazolják, hogy a dollármilliárdos, ha repül, turistaosztályra, ha vonatozik, másodosztályra szóló jegyet vált, az autója pedig egy huszonvalahány éves kocka-Volvo.

Ingvar Kamprad, az IKEA bútoráruház-lánc elnök vezérigazgatója egy Volvo 240 kombival jár Forrás: Wikipedia

A spórolást másoktól is elvárja: a dolgozóknak szóló, belső használatra szánt intelmeiben arra biztatja őket, hogy egy papírlapnak mindkét oldalára írjanak, és hozzá hasonlóan a többi vezető is olcsó hotelekben száll meg. "Nemcsak a költségek miatt kerüljük a luxushoteleket. Nincs szükségünk flancos autókra, hangzatos címekre, státusszimbólumokra, mert az erőnkre és az akaratunkra támaszkodunk!" - ezt a mondatot gyakran idézik tőle.

Csak az nem hibázik, aki alszik

Puritánsága legendás közvetlenséggel párosul. Gyakran előfordult, hogy megjelent valamelyik gyárban vagy áruházban, és beült az étterembe együtt ebédelni az alkalmazottakkal - akiket egyébként sohasem így, hanem "munkatársaiként" emleget. Híres arról is, hogy aki dolgozik, annak szívesen elnézi, ha hibázik, más szóval jobban viseli a melléfogást, mint a semmittevést. "Csak az nem hibázik, aki alszik" - szokta állítólag mondogatni.

Azt, hogy a takarékosság se nem póz, se nem öregkori hóbort, valószínűsíti, hogy erre a filozófiára építette fel a cégét. Az ikeások bibliájaként emlegetett, A bútorkereskedő testamentuma című, saját kezűleg írt könyvecskéjében leginkább a hatékonyság, a költségcsökkentés fontosságát hangsúlyozza, olyan mondatokkal, mint "Az erőforrások pazarlása halálos bűn az IKEA-nál". Ez a szemlélet tette lehetővé, hogy olyan olcsó bútorokat kínáljon - többek között a lapra szerelt termékek bevezetésével -, amelyek miatt a konkurensei az ötvenes években beszállítói bojkottot szerveztek ellene.

3 milliárdja van. Vagy 50

A vállalat sikerei nyomán Kamprad az ezredforduló környékén az élbolyban szerepelt az összes globális gazdaglistán, 30-40 milliárd dollárosra becsült vagyonnal. Manapság azonban egyes rangsorokban már sokkal hátrébb jegyzik, a Forbesnál, például, a világ 412. leggazdagabb embereként szerénykedik. Nem mintha az IKEA csillagának leáldozott volna - épp ellenkezőleg -, csakhogy az alapító néhány trükkel papíron kiszervezte maga alól a vállalatot. Persze nem azért, hogy a listákon hátrébb szoruljon, hanem vélhetően adózási megfontolásból.

Ingvar Kamprad, az IKEA bútoráruház-lánc elnök vezérigazgatója lemond posztjáról Forrás: AFP/FAbrice Coffrini

Az áttekinthetetlenül bonyolult holdingstruktúra fő tulajdonosa egy liechtensteini alapítvány lett, így Kamprad elvileg csak néhány milliárd dollárnyi vagyon fölött rendelkezik. Mivel sejthető, hogy ez csak egy ügyes, a valós viszonyokat elfedő machináció, nem mindenki dől be neki - a Bloomberg, hírügynökség, például, továbbra is a világ ötödik leggazdagabbjaként tartja számon az üzletembert, akinek ráadásul a hírnevét is alaposan megtépázta ez a pénzügyi mesterkedés.

Igaz, távolról sem ártott annyit a róla kialakult képnek, mint amikor 1994-ben kiderült, hogy a negyvenes években egy náciszimpatizáns svéd politikai mozgalom tagja volt. Nyilvános magyarázkodásra kényszerült Svédországban és saját cége dolgozói előtt is, fiatalkori eltévelyedésnek állítva be akkori nézeteit. "Mindenki csinál olyan dolgokat ifjúkorában, amiket később nevetséges ostobaságnak tart" - jelentette ki, "élete legnagyobb hibájának" nevezve a történteket. De a mozgalom hajdani vezetőjét, Per Engdahlt, aki annak idején a barátja volt, sohasem tagadta meg.