Az osztrák Raiffeisen Bank International ma reggel jelentette be, hogy visszavásárolná a 2014-ben lejáró kötvényét, melyek névértéke 1,5 milliárd euró. A kötvények tulajdonosainak mától van lehetőségük felajánlani értékpapírjaikat, ezzel egészen jövő kedd 17:00-ig élhetnek. A tender végeredménye jövő szerda környékén várható a Bloomberg értesülései szerint.
Frissítés: Napközben fény derült rá, hogy miért is kívánja visszavásárolni jövőre lejáró kötvényeit a Raiffeisen. Susanne Langer, a bank szóvivője a Bloomberg kérdésére telefonon elmondta, hogy a pénzintézet ezzel azt a díjat szeretné megspórolni, amit az állami garanciavállalás után kell fizetnie.
A bank nemrégiben kinevezett vezérigazgatója, Karl Sevelda a múlt héten nem csak a Format magazinnak adott interjút, amiről korábban az Investor.hu is beszámolt, hanem a Der Standardnak is. Utóbbiban egy markáns költségcsökkentési programot szellőztetett meg, amely száz millió eurós nagyságrendű megtakarítást eredményezhet a Raiffeisennek - írja a Reuters. A folyamat részben bankfiókok bezárásával jár együtt. Sevelda ezen kívül megerősítette, hogy a pénzintézet csökkenteni kívánja a kockázatokat, aminek érdekében Magyarországon és Szlovéniában is tevékenységének visszafogásával jár együtt.
Az elemzői becslések szerint 1,8 milliárd dollárt kellene összegyűjteniük, hogy a nemzetközi tőkekövetelményeknek megfeleljen a bank. Sevelda e téren megerősítette, hogy a tőkeképzés terén több lehetőség is szóba jöhet, a tőkeemlésen keresztül egészen egy új stratégiai befektető érkezéséig.
A Raiffeisen árfolyama összességében pozitívan reagált a hírekre, nem sokkal nyitást követően 1,7 százalékos emelkedést mutat a bankpapír. Egyelőre úgy néz ki, hogy a 20 eurós szint sikeresen fogta meg az árfolyamot, ahonnan most sikerült is felpattannia.
A Raiffeisen Bank International árfolyama (Bécs)