Magyar részvények a világ legjobbjai között

Vágólapra másolva!
Egy csapásra a világ élvonalába kerültek a magyar részvények, a második negyedéves teljesítményt vizsgálva ugyanis a főbb eszközöknél jobb teljesítményt tudtak felmutatni. Példaként ott az Egis, aminek árfolyama 26 százalékot emelkedett három hónap alatt dollárban kifejezve, holott az S&P 500 csak 3 százalékkal tudott erősödni.
Vágólapra másolva!

Lezárult az év első fele, amivel együtt az év második negyedéve is véget ért, kitűnő lehetőséget adva arra, hogy rápillantsunk a főbb eszközök negyedéves teljesítményére. A főbb piacokon komoly mozgásokat lehetett látni, szokás szerint nemcsak nyertesei, hanem nagy vesztesei is voltak az áprilistól június végéig tartó 3 hónapos periódusnak.

A Nikkei-t venni, az aranyat adni kellett

A legnagyobb eszközök között a nyertes egyértelműen a Nikkei volt, 11 százalékot emelkedett három hónap alatt az index értéke. Ami viszont még érdekesebbé teszi a japán tőzsdeindex teljesítményét, hogy május 22-e óta nem tudott új csúcsot ütni, sőt, közel 20 százalékot esett vissza annak értéke, amivel technikailag is medvepiac vette kezdetét. Igaz viszont az is, hogy június utolsó heteiben ismét a jó teljesítmény jellemezte az indexet, így tudott az első helyre kerülni.

Forrás: Investor.hu

A Shanghai Composite ezzel szemben már kevésbé teljesített jól, a kínai gazdaság növekedésének lassulásával kapcsolatos félelmek nem hogy enyhültek volna, hanem inkább erősödtek az utóbbi negyedévben. Nem segített továbbá a bankközi kamatláb drasztikus emelkedése sem a helyzet, a problémákat pedig jogosan érzi meg a tőzsdeindex is, 11 százalékos visszaesést mutatott.

Ennél már csak az arany mutatott nagyobb esést, egyenesen szabadesést az elmúlt negyedévben. a 23 százalékos mínuszban sok tényező is fontos szerepet játszott, talán a legfontosabb, hogy a befektetők már kevésbé tartják olyan fontosnak a "biztos menedékként" is elhíresült nemesfémet, főleg amikor a gazdasági mutatók a javulás jeleit mutatják. Az ETF-ekből kiáramló tőke is jól példázza ezt, ami alapvetően együtt mozgott az arany árfolyamával.

A neves befektető, Barry Ritholtz egyébként a negyedéves teljesítményeket látva csak annyit írt blogján, hogy "kedve támadt aranyat venni, és a japán részvényeket shortolni". Ez persze csak egy gyors benyomás, kár lenne erre pozíciót alapozni, de mindenesetre megfontolandó, hogy a túlságosan jól teljesítő eszközöket eladja az ember, míg a lemaradókat megvegye. Persze csak ha minden egyéb tényező is ezt támasztja alá.

Mi a helyzet itthon?

Bármi is legyen az általános vélekedés a tőzsdézésről Magyarországon, a valóság az, hogy a második negyedévben igen is jó üzlet volt magyar részvényekkel kereskedni. A Magyar Telekomot leszámítva ugyanis minden nagyobb papír jelentős hozammal kecsegetett a befektetők számára. Az ábrán látható hozamok dollárban vannak kifejezve, hogy összevethetők legyenek például az amerikai eszközök teljesítményével, és jól látható, hogy a BUX hozama meghaladta a legnagyobb eszközök hozamát is. Ebben persze a forint erősödése is közrejátszott, hiszen a dollárral szemben mintegy 5 százalékkal emelkedett a forint értéke, ami a dollárban kifejezett hozamokat is megemeli. Azért forintban is egész jól lehetett is keresni.

Forrás: Investor.hu

A legjobb teljesítményt az Egis nyújtotta, de az OTP, és a Mol sem panaszkodhat. A Richter pedig ugyan "csak" 9 százalékos hozamot nyújtott dollárban kifejezve, ám látva a mai bejelentést, nincs kizárva, hogy a mostani negyedévben is pluszokat láthatunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!