Hogyan lesznek a targoncásokból menő vállalkozók?

Soltvadkerten mindössze 7500 ember él, a városban mégis több millió táskát és szatyrot gyártanak naponta. Ha Magyarországon bárhol zacskó, szatyor, zsák vagy fólia kerül a kezünkbe, az nagy valószínűséggel ebből az alföldi kisvárosból származik. Hogyan változtatta meg egyetlen ötlet egy egész település életét, és hogyan váltak menő vállalkozókká a magyar Szilícium-völgyben a targoncások és gépkarbantartók?

A legvisszafogottabb becslések szerint is Soltvadkerten összpontosul a magyar polietilén-feldolgozó kapacitás több mint fele. A sarki boltban kapott zacskók és táskák, az ásványvizek, üdítők és sörök zsugorfóliái, a legtöbb vécépapír és papírtörlő csomagolása, de még a borospalackok dugóit védő díszítőkapszulák is többnyire ebből a 7500 lakosú alföldi városból származnak. Bár az igazi aranykor a kilencvenes években volt – akkor szinte minden második garázsban extrudálógépek fújták itt a zacskókat –, Soltvadkerten ma sincs senki, akinek ne lenne rokona vagy közeli ismerőse a műanyagiparban.

Három élelmes ember megváltoztatja a kisváros életét

A hetvenes években Soltvadkert még semmiben nem különbözött más alföldi kisvárosoktól, a helyiek többnyire mezőgazdaságból éltek, saját földjeiket, valamint a két szövetkezet, a Jóreménység és a Szőlőskert parcelláit művelték. A hetvenes évek közepén a Jóreménységnél kezdtek először gondolkodni azon, hogy a mezőgazdasági munkák idényjellegét valamilyen ipari tevékenységgel ellensúlyozzák, a fóliabiznisz pedig kézenfekvő választásnak tűnt. A Szőlőskert Szakszövetkezet sem maradt le, néhány év múlva már a Jóreménységgel együtt hasítottak.

Az interneten és a cégadatbázisban fellelhető soltvadkerti műanyagos vállalkozások

Akkoriban az egész országban szinte egyedül a hatalmas Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) gyártott és értékesített polietilén termékeket, ezért a Jóreménység műanyagrészlegét 1975-ben megalapító Vass Géza két TVK-s szakembert – Halász Lászlót és Kajári Józsefet – csábított Soltvadkertre, hogy segítsenek az elindulásban. Halász László azóta elhunyt, Kajári József saját műanyag-feldolgozó céget alapított, melyet ma a fia vezet, Vass Géza pedig kiszállt az üzletből, és megvette a jakabszállási sportreptérhez tartozó, azóta szaunával, uszodával és sportcentrummal kibővített hotelt.

A nyolcvanas években annyira ment a biznisz, hogy amennyit a két szövetkezet termelt, annak a tízszeresére is lett volna kereslet, gyárthattak zacskót, táskát, fóliát vagy akár nyalókapálcikát. A legnagyobb gondunk az volt, hogyan papírozzuk le a hasznot, hogy az ne minősüljön kiugróan magasnak, és ne higgyék a politikusok, hogy erkölcstelenül keresünk ennyit – mondta egy szakszövetkezeti múlttal rendelkező vállalkozó.

Gombamód

Ahogy a rendszerváltáshoz közeledve egyre könnyebbé vált a maszekolás, úgy szaporodtak a soltvadkerti fóliás cégek is. A korábban a két szövetkezet valamelyikében dolgozó középvezetők, raktárosok, karbantartók és targoncások mind-mind megalapították a saját vállalkozásukat. A szövetkezetek nem bánták, akkora volt a felvevőpiac, hogy meg sem érezték, ha leszakítottak egy-egy darabot a vevőkörükből az új cégek.

Garami Zoltán első, 1989-ben vásárolt extruderével Fotó: Hirling Bálint - Origo

Akkoriban – épp a nagy kereslet miatt – a fóliások óriási haszonkulccsal dolgoztak, szinte bármit el tudtak adni. Egy fóliafúvó extruder ára például mindössze két hónapnyi működéssel kitermelhető volt. Ez a gép a fóliagyártás alapja, ezzel lehet a TVK által is gyártott, szemcsés granulátumból fóliát fújni. Egy ilyen gép átlagára újonnan ma a 10 millió forintot is meghaladhatja, a kilencvenes évek elején tehát akkora haszonnal gyártottak zacskót Magyarországon, ami most havonta körülbelül 5-6 milliós jövedelmet jelentene.

Így érthető, miért nevezték a kilencvenes években magyar Szilícium-völgynek Soltvadkertet, a város északi és keleti felén a lakóházak garázsaiban sorra nyíltak a miniüzemek, egy egész város gyártotta szorgosan a szatyrokat.

Itt vásárol a Coca-Cola

Az újdonsült vállalkozók között voltak, akik beérték egy géppel, a hasznot pedig felélték, és voltak, akik folyamatosan visszaforgatták pénzüket a vállalkozásukba. Többnyire az ő cégeikből nőttek ki a Soltvadkert déli részén található gyárak, amelyek ma nemcsak Magyarország, de az egész közép-európai térség meghatározó vállalatai. A Szentháromság utcán egymást követik a telepek, a városból kifelé haladva egyre nagyobb gyártócsarnokokat látni.

A Materiál-Plastik üzeme Fotó: Hirling Bálint - Origo

Erre található Garami Zoltán Materiál-Plastik Kft. nevű cége is, mely ma már Magyarország egyik vezető műanyag-feldolgozó üzeme. A családi vállalkozás az alapítása óta folyamatosan növekszik, először a tulajdonos garázsát nőtte ki, majd az új telephelyet is többször bővíteni kellett, mind vízszintesen, mind függőlegesen.

Garami Zoltánnak a legtöbb soltvadkerti vetélytársával ellentétben nincsen szakszövetkezeti múltja, ő a nyolcvanas évek végén autósboltot vezetett, és a korábban már említett, TVK-s Halász László tanácsára vette az első extruderét 1989-ben. A kezdetekre így emlékszik vissza: „Egy Soltvadkerten rendezett autókiállítás szervezésében vettünk részt, ahol a helyi szakszövetkezetek felkérésére a feleségem, Magdi rendezte a standokat. Itt a szakszövetkezeti műanyag termékeket is kiállították. A rendezvényt követően meghívást kaptunk egy üzemlátogatásra, ahol először láttunk fóliafúvó gépet működés közben. Ekkor mondta László a feleségemnek, hogy „Na, Magdika, ilyen gépet kellene vennetek.”

Garami Zoltán pedig belevágott. Első gépe 20-25 kilogramm fóliát fújt ki óránként, a legújabb, mely Magyarország legmodernebb háromrétegű extrudere, már 630-at tud ugyanennyi idő alatt. A minőségre igen kényes Coca-Cola is cég ügyfele lett.

Most megéri?

Az utóbbi időben a 2011-ben bevezetett környezetvédelmi termékdíj miatt keseregnek a fóliacégek. Egy kilogramm polietilén táska 400 forintos alapanyagárára 1800 forintnyi környezetvédelmi termékdíjat tett az állam, ez pedig természetesen a táskák árát is elképesztően felsrófolta. A reklámszatyrok iránti csökkenő keresletet minden cég máshogy próbálja ellensúlyozni. Sokan az alacsonyabb termékdíjjal rendelkező fóliák gyártására és exportjára álltak rá, ma már nem egy soltvadkerti vállalkozás termelésében tölt be domináns szerepet a kivitel, hiszen az exportált a mennyiség után nem kell megfizetni a magyar termékdíjat.

Körforgalom Soltvadkert központjában Fotó: Hirling Bálint - Origo

A helyzet azonban a kicsik számára sem kilátástalan. Papp Gábor és Papp László Vadkertplast nevű vállalkozása például csak 2007-ben indult, mégis optimistán beszélnek a jövőről. Exportra is termelnek, és azt remélik, hogy a kilencvenes években alapított, nagy cégekkel érdemben versenyezni fognak a közeli jövőben, de egymás piacait nem bántják. Családjukban apáról fiúkra szállt a műanyagos tudás, édesapjuk ugyanis a Jóreménységnél volt karbantartó mielőtt saját céget alapított volna.

A város is profitál a befolyó iparűzési adóból, emellett a műanyagosok sok helyinek munkát is adnak. Becslések szerint a város harmada-fele hozzájuk jár dolgozni. A város neve mára összeforrt ezzel az iparággal. A Soltvadkerthez hasonló méretű alföldi településekből a környékbeli főutakon autózó idegenek általában csak a templomokat látják, itt azonban a harangtornyok mellett a nagyobb fóliagyárak legújabb, közel 20 méter magas extruderei is a horizont elmaradhatatlan elemeivé váltak.