Nincs előnye a tőzsdei jelenlétnek

Az Egis francia tulajdonosai szerint az égvilágon semmi különös nincs annak a 18 év után meghozott döntésnek a hátterében, amelynek következtében 100 százalékos tulajdonrészt szereznek, és kivonulnak a magyar tőzsdéről.

„A döntéshez néha sok időre van szükség” – mondta Pascal Touchon, az Egis 51 százalékos tulajdonosának számító Servier kereskedelemfejlesztési igazgatója arra kérdésre, hogy miért éppen most határozták el a gyógyszergyár kivonulását a tőzsdéről.

A francia Servier egy magánkézben lévő társaság, soha nem akarta a tőzsdéről finanszírozni magát, és soha nem halmozott fel adósságot. A cég nemzetközi portfoliójának egyetlen tőzsdei tagja a magyar Egis, amelynek többségét 18 évvel ezelőtt vette meg.

A magyar gyógyszeripar négy nagy gyárának egyikeként (a másik három a Richter, Teva, Chinoin/Sanofi) az Egis nem tartozik a Budapesti Értéktőzsde négy blue chip cége közé, távozása mégis elég nagy érvágás a tőzsdének. (Blue chipeknek a legkeresettebb, legnagyobb forgalommal mozgó papírokat nevezzük, hosszú idők óta négy ilyen van a budapesti börzén: a Mol, az OTP, a Richter és a Magyar Telekom.)

Semmi előnye a tőzsdei jelenlétnek

Pascal Touchon szerint pusztán üzletfilozófiai megközelítés áll a tervezett kivezetés mögött, „Dr. Servier” (ahogy a névadó tulajdonost emlegeti) nem akarja tőzsdén látni a cégeit, mert nem szereti kitenni magát a pénzpiacok hektikusságának. „Nincs semmilyen előnye a tőzsdei jelenlétnek, a pénzügyi feltételek most állnak rendelkezésre a kivásárláshoz és a kivezetéshez” – mondta Touchon.

Az Egis 18 éve forog a budapesti parketten, 18 éve van Dr. Servier tulajdonában, ám ez eddig mégsem zavart sok vizet a francia csoport életében. A társaság stratégiájához, menedzsmentjéhez és főleg 54 milliárd forintos készpénzállományához – az ígéretek szerint – nem nyúlnak, minden megy tovább a régi úton. A lépésnek tehát nincs megszokott értelemben vett indoklása.

A szabályok szerint a most 51 százalékos Servier ajánlatát annyi kisebbségi részvényesnek kellene elfogadnia, hogy a franciák része 90 százalékra növekedjen, ekkor már a kiszorítás technikájával meg tudnák szerezni az áhított 100 százalékot is. „Ha ez esetleg nem sikerül, akkor is kérni fogjuk az igazgatótanácsot, hogy a céget vezessük ki a tőzsdéről” – mondta Touchon. A Servier tehát mindenképpen menekülni akar a magyar parkettről.

Óriási buli volt

A hazai tőkepiaci szereplőknek ez azért lehet fájó, mert az Egis volt az egyike azoknak a rendszerváltás utáni kárpótlási jegycserés tőzsdei bevezetéseknek, amelyek nagyon sok kisbefektetőt mozgattak meg a '90-es években. Az ügyesebbek itt szerezhették meg az első milliójukat. Részvényt kárpótlási jegyekért cserébe lehetett jegyezni, a jegyekhez pedig viszonylag nyomott áron hozzá lehetett jutni az igazi kárpótoltaktól. Ők nem tudtak velük mit kezdeni, örültek, ha bármennyi pénzért megvette tőlük valaki, ezt használták ki az élelmes fiatalok.

Tipikus látvány volt a '90-es években első éveiben, hogy egy-egy nagy jegycserés részvényjegyzésnél valamelyik bankfiók előtt hálózsákban éjszakáztak az egyetemisták, hogy a másnapi nyitás után le ne maradjanak a jegyzésről. Ha sikerült jegyezniük egy komolyabb adag részvényt, azzal pedig igen rövid idő alatt nagyon sokat kaszálhattak. Az akkori tőzsdei bevezetések után jellemzően azonnal a kétszeresére, háromszorosára ugrott az árfolyam a kibocsátási árhoz képest - így volt ez az Egis 1994 júniusában bevezetett részvényeivel is. És bár a későbbiekben az Egis ugyan nem számított blue chipnek, mint nagyobb szektortársa, a Richter, de stabil, második vonalbeli kibocsátóként mindvégig fontos szereplője volt a budapesti börzének.