Nem jó katona az Airbusok gyártója

Vágólapra másolva!
Az amerikai kormány katonai kiadásainak csökkentése miatt nem vár érdemi növekedést védelmi üzletágában az Airbusokat gyártó EADS, ezért kiszáll néhány szövetségi védelmi programból. Ellenben az Airbusok iránti kereslet továbbra is töretlen, így a kereskedelmi divízió kiválóan teljesít. Ez megmutatkozik a részvényárban is, ugyanis idén eddig több mint 50 százalékkal értékelődtek fel az EADS papírok.
Vágólapra másolva!

Harmatosan teljesít a védelmi üzletág

Kiszáll az Airbus gépek gyártója, az EADS néhány amerikai védelmi programból, miután az USA költségvetési szigorításai miatt kevesebb a pénz a katonai projektekre, és azok elbírálása is komótosabban halad.

A cég a jövőben olyan védelmi szerződésekre koncentrálna, amivel könnyebben ki tudja használni erősségeit, míg a hosszú távú megállapodásokat, amelyek nem is biztos, hogy kifizetődnek, igyekszik elkerülni, nyilatkozta Sean O'Keefe az EADS észak-amerikai ágának vezetője a Reutersnek.

Az EADS sem idén, sem a közeljövőben nem vár nagy növekedést az amerikai védelmi- és katonai üzletágban, ezért szeretne csak az olyan projektekre koncentrálni, amelyet működéséből fakadóan egyszerűbben tud kivitelezni. Habár az idei évben a nemzetközi védelmi bevételek valamelyest javíthatják a teljes szegmens eredményét, az igencsak lemaradó a kereskedelmi üzletág mögött.

Forrás: investor.hu

Imádják az Airbusokat

Az Airbus gépek eladásai meglehetősen jól alakulnak idén, hiszen sorra érkeznek a vállalathoz az új megrendelések, legutóbb szerdán jelentették be, hogy az amerikai Delta Airlines légitársaság rendelt 5,6 milliárd dollárért 40 darab repülőgépet, de még szintén augusztusban jött a British Airways anyavállalatának, az IAG-nak a 20 milliárd dolláros megrendelése, és a Lufthansa is közel áll ahhoz, hogy 10 milliárdért vegyen Airbusokat.

Az EADS már július végén nagy átalakítási terveket jelentett be, ugyanis védelmi divíziójuk árbevétele huzamosabb ideje stagnál, amit átszervezésekkel próbálna felpörgeti a társaság. A kereskedelmi szegmensben a menedzsment már július végén tovább emelte idei évi géprendelésekre vonatkozó előrejelzéseit. Már több mint 1000 darab repülőgéppel számol, ezzel pedig túlteljesítheti tavalyi évi 914 darabos szintjét is. A teljes bevételhez az Airbusok közel 70 százalékkal járulnak hozzá, és ha ez a tendencia folytatódik, még tovább növekedhet ez az arány.

Forrás: investor.hu

Nem hiába próbálja átstrukturálni a céget az EADS, és tervezi, hogy átnevezi magát Airbusra. A társaság azok után forszírozza az átalakulást, hogy tavaly nem sikerült összeolvadnia a BAE Systems társasággal. O'Keefe szerint a fúzió lehetőséget teremtett volna arra, hogy a védelmi és kereskedelmi üzletágból származó bevételeket egyensúlyba hozza a cég, de annak meghiúsulása új stratégiai célok kitűzését teszi szükségessé.

Az EADS árfolyama a felfutó gépeladásoknak is köszönhetően történelmi magasságokba szárnyalt, idén eddig több mint 50 százalékos emelkedést produkálva.

Az EADS árfolyama (Párizs)

Forrás: investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!