A korrupciós ügy miatt kiszállna Norvégia a Molból
2013. október 16. 08:44
Vágólapra másolva!
Megválna a Molban meglévő részesedésétől a norvég állami nyugdíjalap, mert az etikai kódexe alapján nem tarthatja korrupciós ügybe keveredett társaság részvényeit a portfóliójában.
Az eladási szándékról nem jelent meg hivatalos megerősítés, a Napi Gazdaság szellőztette meg a lehetőséget.
A norvég állam olajbevételeit kezelő nyugdíjalap 2012 végén a Mol részvényeinek 1,64 százalékával rendelkezett az alap honlapján található adatok szerint.
Ez az aktuális árfolyam mellett több mint 26 milliárd forint értékű részvénycsomag.
A figyelőlistára kerülés nem jelenti, hogy automatikusan el fogja adni a részvényeket az alap.
Majd' másfél éves mélypont környékén jár a részvény, és a fenti hírek akár lejjebb is taszíthatják. A norvég alap esetleges kiszállása volumenében is jelentős eladást hozhat, míg Mosonyi eladása inkább szimbolikus, de óvatosságra intő jel.