Meghódítaná Nagy-Britanniát a Tesla

Vágólapra másolva!
Jövő év végére ki szeretné építeni töltőállomás-hálózatát Nagy-Britanniában a Tesla a korábban bejelentett agresszív terjeszkedés megvalósítása céljából.
Vágólapra másolva!

Jövő év végére teljesen le szeretné fedni Nagy-Britanniát a Tesla töltőállomásaival - számolt be a Financial Times. Az elektromos autókat gyártó cég már korábban is bejelentette, hogy nagyratörő terveket dédelget Európában, és agresszív terjeszkedésre készül az öreg kontinensen.

A töltőállomások kiépítése pedig elengedhetetlen a Tesla terjeszkedéséhez, mivel a legnagyobb hatótávolságú Model S is csak nagyjából 300 mérföldnyi távolság megtételére képes egy feltöltéssel.

Forrás: [Teslamotors.com, Investor.hu]

Alon Musk vezérigazgató optimizmusát fejezte ki, és bízik benne, hogy 2014 végére meg tudják valósítani céljaikat Nagy-Britanniában és Európában. Musk hozzátette, hogy az első töltőállomás az első negyedévben már el is készülhet a brit piacon. Elmondása szerint a Model S Sedan autóik márciustól lesznek kaphatóak Nagy-Britanniában, nagyjából 55 ezer fontos áron.

A Tesla sikerére minden esély megvan, mivel az USA-ban is egyre nagyobb a kereslet a vállalat autói iránt, és Norvégiában (az első európai ország, ahol a Tesla megjelent) már a társaság vezeti az eladási statisztikákat.

A Teslával párhuzamosan egy másik elektromos autógyártó, a francia Bolloré is be szeretne törni a brit piacra, és ki szeretné építeni elektromos töltőállomásait Londonban. Erre már be is nyújtották a pályázatot, és ha minden a Bolloré tervei szerint halad, 2014 közepén már London útjain is megjelenhetnek a cég autói.

Kapcsolódó cikkek:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!