Pénzügyi összeomlásra itt a kétezer éves recept

Meglepőnek tűnhet talán, de közel kétezer évvel ezelőtt, Tiberius római császár is a pénznyomtatás eszközéhez (vagy legalábbis valami hozzá nagyon hasonlóhoz) nyúlt, hogy kezeljen egy, a 2008-assal sok tekintetben megfeleltethető válságot – olvasható a Business Insideren. Érdekes azt látni, hogy a pénzügyi összeomlások még kétezer évvel később is mennyi hasonlóságot mutatnak, és persze azt is, hogy az azokra adott válaszok is igencsak hajaznak egymásra.  

Tiberius időszámítás után 14 és 37 között volt a Római Birodalom császára, vagyis uralkodásának idejére tehető a 33-ban kirobbant pénzügyi válság. A császár nagyon odafigyelt arra, hogy mire költ, nem is ez volt a válság kiváltó oka, sőt ahogy látni fogjuk, ez inkább a segítségére volt a helyzet kezelésében. A szigorú „költségvetési” fegyelemnek köszönhetően Tiberius-nak az adókat sem kellett emelnie a kiadások fedezéséhez, sőt, még arra is volt kapacitása, hogy a rómaiak adótételeit csökkentse. Ennek a takarékos magatartásnak köszönhetően könnyen tudott pénzt előteremteni természeti katasztrófák utáni helyreállításokra, illetve egy kiadós pénzügyi válság tovagyűrűzésének elkerülésére.

A 33-as nagy római válság kibontakozása sok hasonlóságot mutat az elmúlt évek pénzügyi összeomlásaival, és talán ebből fakad az is, hogy a kezelésére adott válasz is kísértetiesen emlékeztet a 2008-as pánikban látotthoz.

Minden a Seuthes és Fia (reméljük a fordítás így megállja a helyét) névre keresztelt vállalat bedõlésével kezdõdött, miután annak értékes árukkal megrakott hajói egy viharban elsüllyedtek. Mivel fõnciai munkásainak sztrájkja és egyik vezetõje sikkasztása miatt egy másik jelentősebb méretű vállalat is éppen ezidőtájt jelentett csődöt, a római Quintus Maximus bankház komoly problémákkal szembesült. A kihelyezett hiteleken elszenvedett veszteségek negatív hatásai más pénzintézetekre is tovább terjedtek, vagyis egy klasszikus pénzügyi válság kezdett kibontakozni a Birodalom Wall Street-jének számító Via Sacra-n.

A bankok nem tudták és nem is akarták egymást kisegíteni, minden szereplő a kockázatainak minimalizálására törekedett. Ennek oka többek között a gall területeken kirobbant lázadásokban keresendő, ami számos pénzintézet helyi befektetéseit kezdte veszélyeztetni. Ezzel egy időben vagyonosabb rómaiak jelentősebb pénzhez szerettek volna jutni bankjaiktól, és amikor a pénzfelvétel nehézségeinek híre elterjedt, egyre többen rohantak feltörni "betét"jüket.

A bankok a jelentõs igényeket látva a kihelyezett hiteleik idõ elõtti törlesztésére kötelezték az embereket, akik ennek teljesítése érdekében ingatlanjaikat és ingóságaikat kezdték eladni (sok esetben persze erős ráhatás eredményeként). Az árak ennek hatására mélyrepülésbe kezdtek, a pénzügyi válság pedig egyre inkább elmélyült, csakúgy, ahogy azt a modern világban, például a Lehman bukását követően is láthattuk a bankközi likviditás kiszáradásával vagy az ingatlan és tőzsdei árak zuhanásával.

A káosz és a teljes összeomlás elkerülése érdekében általában ezen a ponton jön el a gazdaságpolitikai szereplők ideje, hogy megfékezzék a pánik terjedését, és elkerüljék a depresszióba süllyedés állapotát. Így tett Bernanke és Obama 2008 eseményeit látva, de kétezer évvel ezelőtt Tiberius császár is.

Tiberius császár Forrás: Wikipedia

100 ezer szeszterciuszt osztottak szét a legmegbízhatóbb bankok között, hogy azt a leginkább rászorultaknak hitelezzék tovább. Három éven keresztül a kapott pénz után nem kellett kamatot fizetniük a bankoknak, az összeg mostani viszonyok között egy nagyságrendileg 2 milliárd dolláros likviditáspumpának felelt volna meg. A merész lépést végül siker koronázta, a válság olyan gyorsan el is múlt, ahogy kibontakozott.

Érdekes tehát látni azt, hogy a pénzügyi válságok, ahogy a gazdasági ciklusok is, nagy hasonlóságok mentén ismétlődnek a történelemben. Bár a hibákból tanulunk, azokat idővel hajlamosak vagyunk elfeledni, vagy a figyelmeztető jeleket a szőnyeg alá söpörni. Szerencsére a válságok kezeléséhez is vannak már bizonyított, jónak mondható receptek, amik a mai napig iránymutatásként szolgálhatnak a világ vezetõ jegybankárai és kormányfõi számára. Az már csak rajtuk múlik, hogy a boszorkánykonyhán mit sikerül végül kifőzniük.