Sokat látott mondataink

Az ember sikerre éhes lény, pont. Olyan gondolat ez, amely a világ egyetlen pontján, a történelem egyetlen pillanatában sem szorul magyarázatra. Bizony [bólintás], ha nem ismerik el a munkánkat, attól össze lehet omlani. Bizony, ha az ember légüres térben érzi magát, aligha fogja kihozni a maximumot magából. Bizony, állandóan falakba ütközve lehetetlen dolgozni.

A jól eltalált mondat szárnyakat ad, a rossz szó odacsap

Kutyaharapást szőrivel

A klisékről újabb klisék jutnak az ember eszébe. Mind elbukunk olykor, ilyen az élet, nincs ebben semmi rendkívüli. A pálya nehéz, de szép. Tévedni emberi dolog. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

Aztán van egy kérdéstípus, amely a munkahelykultúra természetes és gyakori kísérőjelensége. Miért éppen velem szívózik a főnök? Miért én ülök itt? Miért nem dicséri engem is? Miért nem én kaptam meg az új klaviatúrát, a benzinpénzt, az isztambuli tárgyalást, a könnyű ügyfelet, a fizetésemelést? Röviden:

Miért én?

Hosszabban: Már megint én? Miért mindig, de tényleg mindig én?

A vállalkozó arról ismerszik meg, hogy ebben a kérdésben éppen az ellenkező irányba fordul. Miért ne én, miért ne engem, miért ne velem?

Éttermet nyitottam ebben az utcában. Már öten csődbe mentek előttem hasonló tervvel, de nekem miért ne sikerülne? Van egy startup ötletem. Ugyan csak egy ötlet, nincs hozzá duzzadt zsebem, nem léptem piacra, könnyen lehet, hogy a versenytársak úgy törölnek majd le a palettáról, hogy a legmenőbb német radír is rábámul – de miért ne én lennék az, akinek mégis összejön? Úgy látom, úgy hallom, az igazán jó takarító hatalmas kincs, hát arra gondoltam, létrehozok egy takarítóvállalatot. Hirdetésre nincs pénzem, hosszú és munkás folyamat kiválasztani azokat, akikért látatlanban szavatolok majd, ha a munka beindul, addig azonban, amíg nyolcórás irodai állásban tolom, erre csak este vagy hétvégén van lehetőségem, sőt sokáig a munkát is hétvégén fogom elvállalni. De miért éppen velem lenne igazságtalan az élet, ha bizonyított a kereslet a nagyszerű tervemre?

Példaértékű, vezérfonalként is szolgálható részleteket nagyon nagy és nagyon kicsi karrierekben egyaránt lehet találni, Marissa Mayertől a két házzal arrébb tizenéve működő családi cukrászdát vezető Major Marikáig. A tehetség olyan adomány, amelyet nem pótol a szorgalom, de a kemény munka soha egyetlen sikersztoriból sem hiányzik. A valódi vállalkozói hozzáállás lényege az, hogy amikor a dicső, az optimista, az ügyes, a feltűnő esetekkel találkozik, arra gondol: „Ez szuper. Neki sikerült. Nekem ugyan miért ne menne, ha egyszer jó vagyok és akarom?”

A kérdés felvetése önmagában képes legyőzni a kishitűséget. Félretolja a sötét gondolatokat arról, hogy aki most vág bele, biztos nem elég okos, tapasztalt, és talán fogalma sincs arról, mi kell a piacnak. Pedig a lean modell bebizonyította, ma nagyon meg tud térülni a fordított gondolkodás. Az ember azzal kezdi, hogy hisz magában, még a nullán. Aztán kiderül – miért éppen róla ne? –, hogy van rá oka.

Persze a vállalkozó nem feltétlenül a szavak embere, nem is ezt várja tőle a környezet. Épp eléggé nehéz a feladatra koncentrálnia. Nem hátrány tehát, ha tudja, mi az, amit biztosan ne kérdezzen, ne mondjon. Mert néha ennyi már jó is ahhoz, hogy eredményes vezetővé váljon.

Nem szeretem a meglepetéseket

Közeli rokona: Nem szeretnék rossz hírt hallani. Kétségünk ne legyen, a cégvezető, a vállalkozó a fronton éli az életét. Csatába vonul, agyal, tanácskozik, ütéseket hárít, és elég gyakran kénytelen vállhoz emelni a fegyvert. Az élet pedig, amilyen, tele van váratlan fordulatokkal. Valahogy mindig ott esik le a vakolat, ahol, ezt a pechet, nem számítunk rá. Így hát a vezető olykor hajlamos úgy vélni, katasztrófaelhárító páncélját még egy réteggel meg kell erősítenie. És kiadja az ukázt, őt ne lepjék meg, neki ne vigyenek rossz hírt. Ha pedig ez sikerül, általában pedig miért ne sikerülne, hamarosan nem lepik meg, nem árulják el neki a rossz híreket. Ettől természetesen semmi nem változik. Ettől nem lesz kevesebb abból, amit ilyen nyíltan, ilyen kerek-perec messzire tol magától. Csak a szőnyeg fog egyre több helyen púposodni. A sok púp meg egyszer csak, és sajnos az sem bejelentett pillanat lesz, összeáll bombává.

Valójában a helyzetre épp az ellenkező mozdulat illik. A mondat úgy hangzik helyesen: „Kérlek benneteket, az első dolgotok legyen minden legapróbb rossz hírrel hozzám fordulni! A meglepetésekkel ugyanez a teendő.” Paradox módon így egyszer csak még valamennyire kontrollálhatóvá is válik a kiszámíthatatlan.

Milyen állatnak látod magad?

Ebből a bolyból származik: Milyen gyümölcs lennél? Mik voltak a meghatározó olvasmány- és filmélményeid? Melyik a kedvenc színed?

Az úgynevezett mély insightot célzó kérdések látszólag azt hivatottak eldönteni, megvan-e egy potenciális alkalmazottban az a bizonyos valami. A helyzet ezzel szemben az, egy ilyen jellegű tudakozódás az égvilágon semmit nem világít meg, ami a munka szempontjából releváns lehet. Léteznek bevált és kifejezetten a témába vágó módszerek arra, hogy kiderüljön egy jelentkező alkalmassága. Aki nagyon szeretné tudni azokat a könyvcímeket, azokat az állatokat, természetesen kérdezzen rá nyugodtan. De a választ ne tekintse önéletrajznak vagy referenciának, a saját furcsa pillanatát ne keverje össze az eredményes interjúztatással.

De ebben semmi személyes nincs

Vannak balul elsült mondatok, és köztük is előfordulnak teljesen ártatlanok. De mivel a vállalkozás emberekből áll, a munkát emberek végzik, az emberek a képességeiket és az erejüket adják bele a munkába, a személyesség vonala erősen hangsúlyos minden munkakörnyezetben. Ennek mentén érdekes volna megfigyelni, mi történik, ha a vezető három napra teljes szabadságot adna minden beosztottjának, vágjon a szemébe akármit, majd tegye hozzá: de ebben semmi személyes nincs.

A közösségi marketingről szóló írások szívesen időznek annál a gondolatnál, hogy az interakció intenzitása pénzben nagyon nehezen kifejezhető, mégis szorosan kapcsolódik financiális folyamatokhoz. A munkahelyi megbecsülés, ahogy az írás elején az önbecsülés, hasonlóan megfoghatatlan és konkrét egyszerre. Az emelkedett munkahelyi morál nem ROI-sítható, de nem túlzás nélkülözhetetlennek nevezni az eredményes munkához. A kollégák napját teljes egészében meg tudja változtatni, ha értékesnek érzik magukat attól, ahogy kommunikálnak velük, ahogy hozzájuk szól a főnök, különösen ha mindez hétfőn, netán egy értekezleten történik.

Fentebb balsikerre ítélt mondatokat emeltünk ki, de természetesen létezik számos ellentétes színű megfelelőjük. Csak éppen a legvalószínűbb, hogy az olyan mondatok pozitív csengésén és jelentőségén, mint „Tudom, hogy számíthatok rád minden olyan esetben, amikor…”, „Azért döntöttem így, mert…”, „Erről mi a véleményed?” „Elnézést, hibáztam”, „Isten hozott a fedélzeten!”, illetve „Nagyon szépen köszönöm” – nincs mit magyarázni.