Kipukkanhat a Tesla-lufi?

Vágólapra másolva!
Csupán a jelenlegi ár alig több, mint harmadát, 50 dollárt érnek a Tesla részvényei egy iparági elemző szerint. Ezért a részvények árfolyama tovább zuhanhat a szakértő szerint, aki az autókat is túlértékeltnek tartja.
Vágólapra másolva!

Finoman szólva is túlértékeltek a Tesla részvényei, emiatt további zuhanás várható azok árfolyamában – véli Gordon Johnson, az Axiom Capital Management elemzője.

A szakértő szerint a Tesla egy 50 dolláros részvény, ezért a mostani 140 dollár körüli is erősen túlzó az esetében. Johnson úgy véli, hogy a Tesla elektromos autói csupán a Panasonic laptop-akkumulátorait használják, és azok teszik ki az autó árának legnagyobb részét. Ezek az akkumulátorok tehát jócskán túl vannak értékelve, és a szakértő nem érti, a Tesla hogyan képes óriási összeget „kisajtolni” értük (A cég autói átlagosan 80 ezer-90 ezer dollárba kerülnek).

A Tesla körüli őrület kipukkanásának már vannak jelei, a gyorsjelentést követően 15 százalék körüli mínuszba küldték a befektetők a részvényt. Az árfolyam csütörtökön további 7,5 százalékot, miután arról számoltak be a hírek, hogy két hónapon belül a harmadik S Modell gyulladt ki. A papír árfolyama így már augusztus óta nem látott szintekre került.

Johnsonhoz hasonlóan vélekedik Dan Nathan, a RiskReversal.com szakértője is, és szerinte is folytatódhat a Tesla árfolyamának zuhanása. A részvények számos támaszt hagytak maguk mögött, és van még tér a további esés előtt.

Tesla árfolyama (Nasdaq) Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

A Deutsche Bank viszont nem osztja a többi elemző pesszimizmusát, és a német bankház szakértője szerint 40 százalékos rali jöhet a részvény piacán. Dan Galves továbbra is kitart a 200 dolláros célár mellett, mivel szerinte a Teslának továbbra is megvan a lehetősége, hogy vezető szerepet töltsön be az autóipar átalakításában.

A DB szerint a Tesla továbbra is prémiummal tudja majd árulni autóit a hagyományos autókhoz képest, és a tömeggyártás megkezdése csak tovább erősítheti majd vezető szerepét a piacon. A Teslának versenyelőnye van az akkumulátorok technológiájának területén, és a szakértő arra számít, hogy az évtized végére évente 220 ezer autót is el fog tudni adni a vállalat (az idei harmadik negyedévben 5100 darab autót értékesítettek).

Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!