Kisebb csatát nyert a Mol

Vágólapra másolva!
Az Európai Bíróság határozata alapján nem kell visszafizetnie a Molnak a magyar államtól korábban kapott, nem jogszerű 112 millió eurós segélyt - tájékoztatott a Bloomberg. 
Vágólapra másolva!

A Mol és az akkori kormány még 2005-ben kötött egyezséget, melyben 2020-ig rögzítették a Mol által fizetendő bányajáradékok mértékét. 2008-ban az egész országban megemelték a bányajáradékok összegét, a Mol viszont továbbra is a rögzített alacsonyabb összegeket fizethette a versenytársakhoz képest.

Ezt az EU jogtalan előnyszerzésként értékelte, ami nem megengedett az Unióban, és felszólította a magyar államot a kérdés tisztázására. Az EU számításai szerint az állami segítség 112 millió eurós segélyt jelentett a Molnak, amit az Unió vissza kívánt fizettetni az olajtársasággal.

Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!