Délután hat óra van, lejárt a műszak. A dolgozók tömött sorokban özönlenek ki a tiszaújvárosi Jabil gyár kapuján, csepeg az eső, mindenki morcosan siet haza. A váltás már az elmúlt fél órában beszivárgott, bent a gépsorok megszakítás nélkül ontják az elektronikai cikkeket. A gyár a napokban jelentette be, hogy 673 dolgozót bocsát el, többnyire december eleji felmondással. A sajtó a munkaügyi központnak adott jelzésre figyelt fel, ám a leépítés kisebb ütemben hetek óta tart.
A csökkentés még ahhoz képest is erős, hogy a Jabil összesen mintegy 6 ezer alkalmazottat foglalkoztat Tiszaújvárosban, a fluktuáció pedig békeidőben is viszonylag nagy. Ottjártunkkor azonban idegességnek még nyomát sem láttuk, a dolgozók meglehetősen egykedvűen vették tudomásul, hogy akár lapátra is kerülhetnek.
A munkások 12 órás műszakokban dolgoznak, egymás után három éjszakás vagy nappalos etapot teljesítenek, utána kapnak hosszabb pihenőt. Négy csoportban, ezen belül a termékek szerinti kisebb egységekben dolgoznak, a Jabil elég sok ismert elektronikai, autóipari márkának szerel össze termékeket. Amikor egy háromfős társaságot arról kérdezünk, ők biztonságban érzik-e magukat, nevetve válaszolnak: „Itt soha senki sincs biztonságban” – mondják szinte kórusban. „Ez nem az a hely. Itt bármikor kirúghatnak, és még meg sem kell indokolniuk” – magyarázza egyikük: folyamatosan vannak leépítések, de toborzások is, és ők ezt a helyzetet már megszokták.
A Jabilnél az váltotta ki a jelenlegi leépítési hullámot, hogy a kanadai gyökerű, egykor szebb napokat látott mobiltelefon-gyártó, a BlackBerry az elmúlt időben üzletileg szinte teljesen tönkrement. Ezeknek a készülékeknek a gyártása Tiszaújvárosban jelentős része a termelésnek, és ez az az elem, amelynek kiesésére a leépítésről szóló hivatalos közlemények utalnak.
„Nem úgy van ám az, hogy nem kaptunk volna több megrendelést. Jött volna az bőven, csak a Jabil szakított egyik napról a másikra a BlackBerryvel” – mondja egy jól értesült gyári középvezető. Ő úgy tudja, a Jabil el akarta kerülni, hogy a nevét összekössék a halálra ítélt, itt csak BB-nek hívott márkával, és még azelőtt elhagyta a süllyedő hajót, hogy részvényeinek árfolyamát az egyre kínosabbá váló szoros kapcsolat a mélybe rántotta volna.
A dolgozókkal folytatott beszélgetések alapján a Jabil az elbocsátásoknál a szabályok betartásával jár el, de igyekszik megfogni a költségeket, amennyire csak lehet. A „BB workcell”-ben, vagyis BlackBerryt gyártó részlegben dolgozók közül elsősorban azokat teszik ki, akik határozott idejű szerződéssel rendelkeznek. Ők nem kapnak hosszabbítást, és a munkaviszonyuk egyszerűen megszűnik. „Nekem az utóbbi időben már csak két hétre szóló szerződéseket adnak, eddig még mindig újabbat kötöttek, de sose tudhatom, mire számíthatok” – mondja egy műszakba siető dolgozó.
Azokat viszont, akiknek határozatlan időre szóló szerződés lapul a zsebében, csak felmondással és végkielégítéssel lehet elbocsátani, különösen a három évnél régebben alkalmazásban állók esetében lenne magas költsége a Jabilnek. Ezért őket megpróbálják átrakni más gyártósorokra, elsősorban oda, ahol több a megrendelés. „Hozzánk is jönnek BB-sek, csak az a baj, hogy túl sokan vannak, ennyi emberre nálunk még a növekedés ellenére sincs szükség” – mondja egy másik részlegben dolgozó alkalmazott. Így nemegyszer előfordul, hogy például az autóipari alkatrészeket gyártó Valeo-cellába tesznek át BB-seket, és helyettük onnan rúgnak ki (ott határozott idejű szerződéssel dolgozó) embereket.
Ez persze konfliktusokat szül, mert a látszat szerint a BB-sek kitúrják a valeósokat vagy például az ericssonosokat, ráadásul még be is kell tanítani őket az új munkakörökbe, miközben a folyamatokat jól értő kollégák kerülnek utcára. A belső pletykák szerint egy átküldött BB-s és egy valeós az öltözőben a minap össze is verekedett, majd mindkettőjüket kirúgták.
Az Origót a gyárba nem engedték be, az üzem vezetőivel nem beszélhettünk, az általunk megkérdezett dolgozók szerint azonban bent nem olyan éles a hangulat, mint ahogy azt a sajtó tálalja. A hasonló esetekhez ugyanis már mindenki hozzászokott, Tiszaújvárosban megélték már például a Nokia mélyrepülésével járó átszervezéseket is.
Az alkalmazottak szerint a Jabil alapvetően korrekten jár el, még egy olyan dolgozó is így gondolja ezt, aki minden nap félve nyitja ki a levelesládáját az esetleges elbocsátásra lelkileg felkészülve. „Még mindig sokkal jobb ez, mint itt a környéken egy kisebb vállalatnál dolgozni. Az még kegyetlenebb, én már azt is megéltem” – mondja egy munkás.
Nem mindenki a postájából tudja meg, hogy bajba került. „Szerintem azt nem kellene csinálniuk, hogy harmincasával sorba állítják az embereket, és mindenki előtt, név szerint közlik, hogy maradhat, vagy mennie kell” – jegyzi meg egy dolgozó. A kifogások között szerepel ezen kívül, hogy a gyereküket egyedül nevelő munkatársak sem ússzák meg, illetve házaspárokat is kirúgnak, egy perc alatt lehetetlen helyzetbe hozva ezeket a családokat. Ugyanakkor az általunk megszólaltatott dolgozók mégis úgy vélték, hogy a sértett kisebbségnek most nagy a hangja, a sorsára váró többség viszonylag nyugodt, ezért kifelé torz képet kap róluk a világ.
„Engem ugyan nem érdekel, ha kirúgnak, valamennyire még könnyebbség is lesz, én Debrecenből járok ide mindennap” – mondja egy dolgozó, és siet a gyári parkoló egy bizonyos pontjára, ahol egész sokan várnak a cívisvárosba induló buszukra.
A tiszaújvárosi gyárba nagyon sokan ingáznak Miskolcról, és még a viszonylag távol lévő Debrecen vonzáskörzetéből is. Hivatalos, szervezett buszjáratot a cég nem biztosít, csak a buszbérlet megfelelő hányadát téríti. Ám ahhoz, hogy valaki beérjen a reggel 6-kor kezdődő műszakba, Miskolcról például a 4.50-es busszal el kell indulnia. A dolgozók közül sokan ezért inkább telekocsi módszerrel, saját autóikkal járnak be.
Hogy a leépítés mekkora érvágás Tiszaújvárosnak, azt nem tudni, a város polgármestere legalább annyira elzárkózó volt, mint a Jabil. Azt üzente, hogy egyetlen szóval sem tudja kiegészíteni a sajtóban már megjelent információkat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) konzekvensen csak a jelenlegi kormányciklus, vagyis 2010 óta kapott állami támogatásokról adott információt. Eszerint a különböző beruházásokhoz mintegy 1,2 milliárd forint támogatást kapott a Jabil, uniós forrásból. Tiszaújvárosban 380 millió forintot nyert el 2010-ben, és a szerződésben 160 új munkahely létrehozását és két évig történő megtartását vállalta. Az NGM szerint a szerződésben vállalt foglalkoztatási feltételeket teljesítette a cég, mert a kérdéses időszakban 3600-ról több mint 1500 fővel emelte a létszámot.
A pécsi telephelyén 212 millió forintot kapott 2012 szeptemberében, cserébe 400 új munkahely létrehozását és öt évig való megtartását vállalta. Ott egyébként ez nagyrészt kármentés volt, hiszen a létszámot az akkor megszűnt Elcoteq dolgozóinak átvételével töltötte fel. Ezenkívül Pécsett és Szombathelyen technológiai fejlesztésre 51, illetve 571 millió forintot kapott a Jabil, utóbbi esetben az 1056 fős létszám tartását is vállalta. A cég tehát minden vállalását teljesíti, és mégis jelentős leépítést tud végrehajtani.
Az általunk megkérdezett dolgozók mindegyike tudott már arról, hogy a régióban hamarosan munkaerőt toboroz a Miskolcon induló új Bosch gyár és a légzsákokat gyártó japán Takata. Ezekre a helyekre nagy tülekedés lesz, amikor azt kérdeztük, hogy szerintük mennyire lesz könnyű a bejutás, a dolgozók csak vonogatták a vállukat. Végzettségük ebből a szempontból teljesen érdektelen körülmény: a Jabilnél is szinte kivétel nélkül mélyen a megszerzett végzettségük színvonala alatt dolgoznak, szaktudást alig igénylő beosztásokban.
„Majdnem mérnökök” és viszonylag magasan kvalifikált, egészségügyi területről jött emberek műszakoznak a szalag mellett, a pontosabb végzettségüket csak azért nem közöljük, mert kifejezetten ezt kérték. Azt mondják, ha a gyár vezetése a cikk alapján beazonosítja őket, abból még kellemetlenségük származhat. Azt pedig nem nehéz kitalálni, hogy a jelenlegi helyzetben ez mit jelenthet.