Az idén már nem futotta százmilliárdos cégalapításokra

Vágólapra másolva!
Tavaly még a Mol jegyzett tőkéjének 2,6-szorosából is alapítottak céget, az idén már 8 milliárd forint is elég volt az élre kerülni. Az idén kevesebb céget alapítottak, jóval kevesebb tőkével.
Vágólapra másolva!

Idén november végéig 29 224 vállalkozás indult Magyarországon, ami kétezerrel kevesebb, mint tavaly az első 11 hónapban – derült ki a Céginfo.hu adatbázisából. Az adatbázis alapján sorba állították a legnagyobb tőkéből alapított cégek listáját.

A cégekbe fektetett tőke még drasztikusabban esett. Tavaly a legnagyobb tőkével alapított cég a 3SZV Zrt. volt, a tőkéje tízszer akkora volt, mint az idén alapított első tíz cég összes tőkéje. Tavaly novemberig 24 céget alapítottak legalább 1 milliárd forint tőkével, az idén csak tíz ilyen cég volt az első 11 hónapban.

Igaz, a tavalyi alapítások között sok állami cég volt, például a 25 milliárdból alapított MVM Net Zrt. vagy a negyedik mobilszolgáltató mögé szánt MPVI Mobil Zrt. Ezzel együtt a tavalyi rangsor első öt helyére csak egy állami cég került. Ilyen állami cégalapítások az idén nem voltak.

A legnagyobb tavaly alapított cégbe, a 3SZV Zrt.-be 266 milliárd forintot fektettek. A Céginfo összehasonlításul hozzátette, hogy a Mol jegyzett tőkéje csupán 100 milliárd forint körül van. A cég szerves vegyi alapanyagot gyárt a tevékenységei szerint, székhelye pedig a 700 fős Somogy megyei Gamás külterületén van. A cégnek egyetlen tulajdonosa van, egy fővárosi magánszemély, akinek más érdekeltségét nem ismerni a cégadatbázis alapján. A cégbe 55 milliárdot tettek tavaly, de pár százezres árbevételt értek csak el.

A tavalyi lista második helyén egy hongkongi érdekeltségű vagyonkezelő volt, a harmadik pedig egy Kecskemétre bejegyzett, de részben Seychelle-szigeteki társasághoz kötődő cég, a Gaudium Invest. Tevékenysége szerint emelő- és anyagmozgató gépeket gyártó vállalat, 43 milliárd forintból alapították, de a tavalyi évet 10 000 forintos nagyságrendű árbevétellel zárta.

Idén a legnagyobb tőkéjű alapítás csupán 8 milliárd forintot tett ki, ennyiből hozták létre a West End Magyarország Zrt.-t. A céget a West End bevásárlóközpont címére írták, de magát a plázát nem ez, hanem a WestEnd Kft. üzemelteti. Mindkét cég Demján Sándor nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozik.

A második helyre az a Duna Takarék került, amely az idén alakult szövetkezetből bankká. A Duna Takarék volt az egyetlen a 105 szövetkezetből, amelyet nem érintett az államosítás. A cég Garancsi Istvánnak, Orbán Viktor ismerősének az érdekeltségébe tartozik. Az idei lista harmadik helyezettje egy thai ételeket gyártó esztergomi cég.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!