Hiába volt veszteséges az első félévben a francia Peugeot, és haladta meg veszteségeinek mértéke még a tavalyi szinteket is, a befektetők aligha voltak csalódottak. Az elemzők által várt 295,8 millió eurós üzemi veszteség helyett csak 65 millió euró volt a mínusz. Az pedig ismét bebizonyosodott, hogy rövid távon igenis a várakozások mozgatják az árfolyamot, hiszen a francia társaság hatalmas ugrással reagált ma (is) a kedvezőbb hírekre.
Európa szenved
A helyzet mindent egybevetve ugyanakkor nem túl rózsás, az európai autópiac felállása padlóról még nagyon messze van, sőt, rövid távon inkább további zsugorodás várható, idén nagyjából 5 százalékot eshet a cég szerint az öreg kontinens piaca. Ahogyan a Peugeot gyorsjelentéséből kiderül, a gyenge európai autópiac 3,8 százalékos csökkenést okozott az árbevételekben, ami 27,7 milliárd eurót tett ki az első félévben.
Mivel a vállalat bevételeinek nagy részét a kontinens autópiacain realizálja, ezért nem is meglepő, hogy a makrogazdasági tényezők következtében több éve sínylődő autópiac a profitabilitását is kikezdte a cégnek, 2012-ben például 3 milliárd eurónyi készpénzt égetett el a vállalat. Ez pedig nagyon is jelentősnek számít, a vállalat mindent meg is tesz annak érdekében, hogy mihamarabb visszatérjen a pozitív tartományba. A törekvéseket pedig látszólag siker is koronázta, hiszen az első félévben 203 millió eurós pozitív készpénzáramlásról számolt be a társaság, igaz, hogy ez nem tartalmazza azt a 254 millió eurót, amit az átalakítással kapcsolatosan költségek jelentenek.
Szükség van a költségcsökkentésekre
A költségcsökkentések címszó alatt meghirdetett nagy restrukturálás viszont elméletben csak a kezdetekben jelent további költségeket a vállalat számára, ezért kezeli a Peugeot is egyszeri tételként ennek hatását. Hosszú távon már ennek a kedvező hatásai érvényesülhetnek, 2015/2016-ra akár tartósan sikerülhet elérni a pozitív készpénzáramlást.
Erre szüksége is van a gyártónak, hiszen a finanszírozási helyzete nem túl fényes, nem véletlenül jelentek meg olyan hírek, miszerint a General Motors vásárolhatja fel a bajban lévő társaságot. Tegnap azonban az Európai Uniós szabályozó testületek jóváhagyták a francia állam által vállalt 7 millárd eurós garanciát, a vállalat által kibocsátott kötvényekre, ami jót is tett tegnap az árfolyamnak.
A mai kedvezőbb hírek pedig még inkább optimizmusra adnak okot, az árfolyam egészen 10 euróig is elment, közel 10 százalékot emelkedve. Ami viszont igazán lenyűgöző a sztoriban, hogy a gyártó árfolyama a hónap elején csupán 6 eurónál tartózkodott, onnan pedig több mint 70 százalékot ment, kevesebb, mint egy hónap leforgása alatt.
A Peugeot árfolyama (Párizs)