Régi vitát mos partra az új paksi atomerőmű

A paksi atomerőmű a Duna felől

A paksi atomerőmű bővítésével újabb blokkokat kell hűteni, és jó lenne megoldani az éjszakánként elpocsékolt áram tárolását is. Ezt a két problémát egyszerre tudná kezelni az időnként újra és újra felbukkanó vízlépcsős megoldás. Ugyanakkor szakértők szerint ezek a Duna duzzasztása nélkül is meg lehet oldani.

Bár a kormány hivatalos jóváhagyása és a parlamenti szavazás még hátravan, az orosz-magyar szerződés gyakorlatilag eldöntötte: bővítik a paksi atomerőművet, hogy a jelenleg működő négy blokk üzemidejének lejárta után is 40-45 százalékban az atomenergia adja az áramot a magyar konnektorokba.

A döntés pedig ismét felszínre hozott egy több évtizede időnként felbukkanó vitát: kell-e a Dunára vízlépcső? A paksi erőmű most azért ad érveket a vízlépcsőpártiaknak, mert a régi és az új blokkok néhány éven keresztül párhuzamosan futnának, így a hűtésükhöz szükséges víz felhasználása is nőni fog – a hűtővizet pedig Paks a Dunától kölcsönzi.

Az új, nagyobb teljesítményű blokkok Lázár János csütörtöki tájékoztatója szerint 2024-25-től állnának szolgálatba, de a régi négyet csak 2032-2037 között kapcsolnák le. Így – feltéve, hogy nem csúszik sokat az építkezés – több éven át egyszerre működne a hat blokk, ami két kérdést is felvet.

Egyrészt, dupla akkora kapacitáshoz dupla annyi hűtés is kell, másrészt, a megemelkedő paksi áramtermeléshez meg kellene oldani az energiatárolást.

Mészáros Csaba a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vízügyekkel foglalkozó docense az Innotéka lapnak azt mondta, 60-70 milliárd forintot fizetünk fölöslegesen importáramért évente azért, mert nincs megoldva az energiatárolás. A vízlépcső pedig elvileg mindkét problémára megoldást nyújthatna.

Bős-Nagymaros árnyéka

A 2011-ben bemutatott Széchenyi-terv eredetileg tartalmazta azt a mondatot, hogy "amikor sikerül elérni a társadalom jelentős többségének támogatását, a Duna többlépcsős duzzasztását célszerű megkezdeni". Később a kormány elhatárolódott ettől, azt állítva, hogy csak véletlenül, a kormány szándéka ellenére maradt benne a dokumentumban ez a rész. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a 2010 végén megjelent Megújuló energiák hasznosítása című tanulmánya viszont a vízlépcső mellett érvelt, köztük a Pakstól délre található Fajsz mellett felépítendő mellett is, amely az erőmű vízellátását tenné biztonságosabbá.

A paksi atomerőmű a Duna felől Forrás: Paksi atomerőmű

Mindkét eset azt mutatja, hogy a vízlépcsők építése korántsem elvetett gondolat. Paks mellett az adonyi vízlépcső a Dunamenti Hőerőmű vízellátását segítené, a vízlépcsők önmagukban is termelhetnének villamos áramot, segítenék az árvízi védekezést és a mezőgazdaság öntözési igényét, könnyítené a dunai hajózást és még közúti hidakat is lehetne rajtuk építeni – sorolták a mellette szóló érveket.

A vízlépcső szó hallatán a leggyakoribb asszociáció a bős-nagymarosi beruházás, amelynek eredetileg 1990-re kellett volna teljesen kiépülnie, de a rendszerváltás előtt a magyar fél - a környezetvédő mozgalom hatására - elállt a projekttől. A szlovák-magyar közös Duna-szakasz komplett átalakításának tervéből a rá eső részt végül csak Szlovákia valósította meg a Duna-víz nagy részének elterelésével. A Hágai Nemzetközi Bíróság mindkét országot elmarasztalta, de az ítélet végrehajtásának módjáról a mai napig csak tárgyal egymással a két fél.

Vízlépcső azonban nemcsak a Duna felső folyásánál létesíthető, ha ha Fajsznál felduzzasztanák a folyót, akkor a paksi erőmű állandó hűtővíz-utánpótlásra számíthatna. Csakhogy a vízlépcső nem az egyetlen megoldás a víz biztosítására.

Van elég víz a Dunában

Nem feltétlenül kell vízlépcsővel felduzzasztani a Dunát az új paksi blokkok miatt – mondta Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója. Szerinte a Duna az év döntő többségében elég vízhozammal rendelkezik ahhoz, hogy a régi és az új erőművi blokkokba elég hűtővizet adjon. Az atomerőműben keletkező energia egy részét el kell vezetni a természetbe, de a hűtés nem csak ehhez szükséges, hanem a biztonsági rendszerek működtetéséhez is. Ennek az erőmű beindításától az üzemidő végéig mennie kell, így a biztonsági hűtést gyakran az energiatermeléstől függetlenül oldják meg, hogy akkor is működjenek, ha például a folyóban nincs elég víz.

Paks esetében ma a Duna átlagos vízhozama körülbelül 2500 köbméter másodpercenként, ez a tavalyi árvíznél 10 ezerig is felment, az aszályos napokon viszont ezer alá is visszaeshet. Aszódi Attila szerint a paksi atomerőmű másodpercenként 100 köbméter vizet vesz ki a Dunából, amely a hűtés után visszakerül a folyóba. Az új blokkokkal ez a mennyiség nagyságrendileg megduplázódna, de még így is biztosítana elég vizet a Duna.

A tervezőknek viszont az új blokkok építésénél mérlegelniük kell, hogy a meder mélyülése milyen lesz a következő évtizedekben, és olyan mélyre kell telepíteniük a hűtővizet kiemelő szivattyúkat, hogy azok az évszázad legalacsonyabb vízállása esetén is elérjék a Duna vizét. Később, ha a meder mélyülése felgyorsulna, vízlépcső nélkül is lehet megfelelő vízszintet biztosítani, például úgynevezett sarkantyúk építésével a meder ellenállása megnövelhető, így a dunai vízszint megemelhető.

Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke szerint az atomerőmű üzemvízcsatornáját, vagyis azt a vezetéket, amellyel betáplálják a Duna vizét, annyira lesüllyesztették a földszint alá, hogy kis vízállásnál sem lenne gond a hat blokk ellátásával, nem kellene vízlépcsőt építeni. „Nem bűnös cselekedet a duzzasztás, de a paksi erőmű önmagában nem igényelné ezt” – mondta hozzátéve, hogy mivel nem nyilvánosak az új erőmű műszaki tervei, ezért nem lehet megítélni, melyik hűtési módszer lenne a legjobb.

Melegvíz

Forró, aszályos napokon a probléma nem is elsősorban a vízhozammal vagy a vízszinttel lehet, hanem azzal, hogy figyelni kell, az erőmű nehogy túlmelegítse a folyót.

A környezetvédelmi szabályok értelmében a visszaengedett víz bekeveredve nem emelhet 3 Celsius-foknál többet a folyóvízen, és a hőmérséklet egy adott abszolút értéknél sem lehet magasabb. Ezért ha az elemzések úgy számolnak, hogy a meleg és aszályos, alacsony vízhozamú nyári napok gyakran fordulhatnak elő, akkor alternatív módszerrel lehet célszerű megoldani az erőmű hűtését. A legújabb erőműprototípusok sokkal hatékonyabban kezelik a hőt, de elterjedésükre még várni kell, Magyarország pedig nem tudja megvárni ezt.

Az egyik ilyen megoldás lehet, hogy a hőt nem a természetes vízzel vezetik el, hanem egy úgynevezett hűtőtoronyban. Aszódi Attila szerint ennek az előnye, hogy nem terheli hővel a Dunát, illetve megoldhatja a problémás napokat, de hátrányokkal is jár. Például mivel magas tornyot kell építeni, így a beruházás jelentősen drágább, ráadásul rosszabb a hűtési hatásfoka, ezért az új blokkokból csak kevesebb áramot lehetne kinyerni – ez rontaná a beruházás megtérülését.

Energiatárolás

Egy dunai vízlépcső melletti másik érv az, hogy az segíthetne az erőmű által termelt áram tárolásában. Az éjszakai áramfogyasztás jóval alacsonyabb, mint a nappali, ezt az energiát ma gyakorlatilag kihasználatlanul levezetik. A megoldáshoz azonban nem kell a Dunán vízlépcsőt építeni, mivel ezt a feladatot a világban máshol is szivattyús-tározós vízerőművel (SZET) oldják meg, nem nagy folyami vízerőművekkel.

Aszódi Attila szerint a szivattyús tározós vízerőmű miatt azért alakult ki ellenérzés, mert a 80-as években a Pilisbe tervezett SZET a közgondolkodásban összekapcsolódott a bős-nagymarosi vízlépcső tervével – holott a szivattyús-tározós vízerőmű attól függetlenül is megvalósítható, más magyarországi telephelyeken.

A kapruni víztározó Forrás: VERBUND

A szivattyús tárolás lényege, hogy éjszaka a fölösleges áram segítségével egy mélyebben fekvő pontról egy magasabban fekvő víztározóba szivattyúzzák a vizet, amelyet a nappali csúcsfogyasztás idején engednek vissza egy vízturbinán keresztül, így nyerve vissza az energiát. Aszódi Attila szerint ez a módszer meglehetősen magas, 80-85 százalékos hatékonysággal őrizné meg az energiát, és egy 600 megawatt teljesítményű SZET-hez már elég lenne 150-200 méter szintkülönbség.

Egy-egy ilyen tárolót a Pilisen kívül a Zemplénben vagy a Mátrában is meg lehet építeni. „Úgy néz ki, mint két nagy betonlavór” – mondta az egyetemi tanár, aki szerint a két medence kis mértékben terheli csak a környezetet, sőt akár ahhoz hasonló ökoszisztéma létrejöttéhez is hozzájárulhat, mint amilyen a Tisza-tónál, a Tisza felduzzasztásával létrejött.