És arra emlékszel, Nyuszi, hogy Valentin napon írtam rád először?

Magyarországon egyelőre a férfiaknak természetesebb, hogy keresőoptimalizálják a pártalálást

Magyarországon közel ötmillió ember rendszeres internet-felhasználó, köztük százból minden negyedik látott már randi oldalt belülről. Ha figyelembe vesszük, hány összefoglalót, tanácsadó cikket, mentálhigiénés útmutatót olvashattunk az elmúlt tíz évben arról, hogy ma már kicsit sem ciki a neten ismerkedni, ellenben kifejezetten normális, a szám még szerény is.

Magyarországon egyelőre a férfiaknak természetesebb, hogy keresőoptimalizálják a pártalálást Forrás: Gemius

A felhozatal azonban minden, csak nem minimalista. A raklapnyi ismerkedős oldal cizellálódik társadalmi státusz, életkor, földrajzi paraméterek, érdeklődés, illetve cél szerint: számos oldal nevéből kiderül, hogy különösen diplomásoknak ígér jó esélyeket, hogy a főváros egy adott kerületének lakosai a célcsoportja, illetve hogy a tartósságra, az újrakezdésre, vagy a puszta testiségre helyezi a hangsúlyt. Ha hitbéli meggyőződésre, etnikai hovatartozásra, netán a hardcore metál iránti elkötelezettségre vagyunk kíváncsiak, csak győzzünk válogatni. Izzanak a hírportálokhoz köthető ismerkedési szájtok, és nagyon sok történet kering arról, hogy némi ügyességgel a közösségi oldalakból is bármikor kihozzuk a randiplatformot.

Senki ne higgyen senkinek?

Indirekt módon ezt tűnik alátámasztani az is, amilyen gyakori panasz a fórumokon, hogy az ingyenes szolgáltatások nem sokkal nyújtanak többet, mint a szemezés a negyvenhetes villamoson. Fizetni meg ki szeretne ilyesmiért, ugye. Az utcán ismerkedésnek, a leszólításnak hagyományosan nagyon alacsony a társadalmi ázsiója, ennek egy része automatikusan megjelenik a netes randiról szóló közbeszédben („Csak a ronda csajok/lúzer pasik keresik az igazit az interneten”), a beszámolók pedig nagyságrenddel többször szólnak a csalódásról, mint a sikerről. Az anonim indításban gyakran elszabadul a felhasználók fantáziája, az eredmény pedig ígéretes első regény helyett rengeteg kamu a bemutatkozó szövegben, néhány stockfotó, és üres, fölösleges ígéretek garmadája, önfelmentő emotikonokkal körítve. A netes ismerkedés tipikus mellékhatása a szituatív amnézia, amikor a bátor jelöltek elfelejtik őszintén belőni a családi állapotukat, pedig nem egy oldal specializál kifejezetten a titkos viszonyra. Azok a nők, akik anyagi lehetőséget látnak a helyzetben, a lehetetlent ostromolva próbálják egyszerre észrevétlenül és határozottan megpendíteni a fizetős témát („Csinos, nem túl tehetős diáklány keresi diszkrét üzletember támogatását heti két-három alkalommal”). Máskor megvárják ezzel az első randit („Én nem vagyok ám könnyűvérű, csak hát rettentő drága az albérlet, a szüleimet nem terhelhetem, ők is épp hogy megélnek ott [kisváros vagy falu neve]”). Egyáltalán nem ritka, hogy a megbeszélt randi sosem valósul meg, vagy ha igen, csúnya hasadás húzódik a bemelegítő szakasz fülledt izgalma és a megkerülhetetlen valóság között. Olykor a pár egyik tagja halmozza a találkákat, ezért az összetákolt vacsorán figyelmetlen, hajszolt, élvezhetetlen társaság, majd még el is rohan.

Ha egyszer van, miért ne?

A végtelenségig folytatható sor szimpla tanulsága, hogy a neten bepasizni-becsajozni semmivel sem kudarcbiztosabb, mint három dimenzióban megközelíteni bárkit. Tekintettel azonban arra, amilyen olajozottan áttettük IRL szokásainkat a monitorainkra – legalábbis nagyvárosi környezetben –, megtippelhetjük, hogy az online ismerkedés inkább árnyalódni fog, mint lecsengeni. Márpedig ha szeretünk a neten vásárolni, izomcsoportot növelni, politizálni, olvasni, nyelvet tanulni, filmet nézni, gyereket nevelni, sütni, főzni, utazást szervezni, miért éppen az ismerkedést hagynánk ki a kosárból?

55 felett sem szégyen, sőt

A netes randiszokásokról harminc országban készített felmérést a Gemius. Ennek alapján a netes leszólítás sokkal inkább otthon vannak a férfiak (62 százalék), mint a nők (38 százalék). A legkevésbé a 36-45 korosztálynak esik nehezére a neten csatornázni a vágyait (29 százalék), ennek szinte harmada reprezentált a nagyjából a felsőoktatás éveire eső, 18-25 szegmens (11 százalék). A fiatal felnőttkorból kilépett 26-35 korosztály 22 százalékban kattint egy-egy ígéretes profilra, és szinte elenyésző a 17 év alattiak száma a terepen (2 százalék). Viszonylag felszabadultnak tűnik a legérettebb korosztály: Magyarországon az 55 év felettiek 17 százaléka ismerkedik erre létrehozott oldalakon – és nagyságrendben hasonló az arány a 46-55 év közöttiek körében (19 százalék) –, míg ugyanez az érték 12 százalék Lengyelországban, és 11 százalék Csehországban. A virtuális vadászok döntően érettségizett lakosok (71 százalékuk végzett valamilyen középiskolát), 13 százalékuk nem tanult tovább az alapfoknál, 16 százalékuk pedig diplomás. Érdekességképpen: az alap-, közép- és felsőfokú végzettség szerinti eloszlás Lengyelországban 21, 53, 26 százalék, míg a Cseh Köztársaságban 20, 65, 15 százalék.

Keep smiling

Aki ezek után is bizonytalan, szerencsére kattintásnyira van a jó szándékú tippek, tanulságos beszámolók, empirikus helyzetrajzok özönétől. Csernus doktor idevágó intelmeit sem kell hosszan keresgélnünk. A netnikum spontán bölcsességét azonban ebben a témában sem pótolja semmi: „A való életben fontos a nyitottság az újdonságok felé. Mondjuk a bezárkózott kezdhetné azzal, hogy felenged és kicsit közvetlenebb lesz az idegenekkel szemben. Én rendkívül gyorsan barátkozom. Egy mosoly mindenre gyógyír!”