Mit tud a kockatőke, amit a hagyományos nem?

Aki kockázati tőkéssel vág neki a piacnak, kíméletlen kanyarokra számíthat

Bár a befektetői szcéna gyakran igyekszik kiemelni, a kockázati tőke működése sok szempontból rendhagyó, azért a maga módján nevezhetjük klasszikus módszernek. Annál is inkább, mert pontos fordítása sokkal inkább a vállalkozói tőke volna.

Ezzel a gondolattal kezdte meg előadását Zsembery Levente, az X-Ventures Zrt. vezérigazgatója a múlt heti Befektetőkereső konferencián. Ha egy céget kívülről, nem a nyereség visszaforgatásával finanszírozunk, a tőke még mindig két irányból érkezhet: a cégen belülről – részvényekből, üzletrészből –, vagy hitelágon. Az idegen tőke bekerül, majd – kamattal – ki-. A stratégiai befektető tartósan akar a cégben maradni, a pénzügyi azonban azért száll be, hogy majd kiszálljon. Az uniós források létrehoztak egy „két és feledik” változatot, a pályázati pénzeket, ez azonban problémás. Ha csak pályázat támogat valamilyen bővülést, a pénz ugyan a cégnél marad, de nem jár vele új tulajdonostárs. Továbbá a pályázatírás esztelenül nagy adminisztrációs terhet ró a cégvezetőre, aki Zsembery Levente szerint háromszor olyan messzire jutna, ha a piacon próbálkozna, csakhogy a magyar vállalkozó többnyire nem tud megélni a piacról.

A kockázati tőkések zárt társaságokba szállnak be tulajdonostársként. Nem adnak ingyenpénzt, és nem kérik vissza, mert tőkét fektetnek be, nem hitelt. Cserébe viszont jelen vannak, és természetesnek tartják a kontrollt. „Sajnos a vállalkozások zöme nem társas vállalkozás” – véli Zsembery. „A magyar vállalkozó nem szereti a tulajdonostársat” – sem senkit, aki beleszól a dolgába, a független menedzsment pedig nem alakult ki. „Rossz beidegződés, de a magyar vállalkozó azt szereti, ha ő dönt, senki más.” Ám aki kockatőkést fogad, társat kap, aki ugyan operatív szinten nem irányít, de a stratégiai döntésekhez nagyon is vannak ötletei.

Mikor száll be a kockázati tőke?

Ha megszületett az ötlet, és még semmi más, az első forrástípust úgy emlegetik, 3 F. Friends, family and fools már az ötletben akkora potenciált látnak, hogy hozomra odaviszik a megtakarításukat, hadd jusson el a lelkes vállalkozó a prototípusig. A Fools kategóriába még belefér az üzleti angyal. Ő a leggyakrabban maga is visszavonult vállalkozó, van szektorismerete, van eredménye, ezen kívül a kapcsolati hálójával lazán talál utat egy befektetőhöz.

A prototípustól az első vevőkig vezető út végén annyi kiderült, akad, aki szívesen használná a terméket. Ebben a szakaszban lép be a magvető tőke. A seed alapok jelenleg négy JEREMIE alap, illetve a JEREMIE programon kívüli befektetők, és a magánbefektetők.

Az első néhány vevő után következő állomás az iparszerű szolgáltatás vagy termelés. Ehhez az expanzióhoz van szükség a kockázati tőkére.

Csakhogy a kockázati tőke célja a gyorsan végrehajtott nagy növekedés – ezért el is fogy. Ilyenkor következik a B, C, D kör. A szakember felhívta a figyelmet, bár Magyarországon pillanatnyilag ritkán jut el egy cég odáig, hogy másodkörös legyen, ezt a rögös utat nem lehet megúszni.

Aki kockázati tőkéssel vág neki a piacnak, kíméletlen kanyarokra számíthat Forrás: AFP/Prakash Mathema

Nem csak kint tombol a vihar

Zsembery Levente a szektor nagyon komoly gyengeségének látja, hogy a magyar vállalkozók nem tudatosan építik a cégüket. A többség át sem gondolja, mit akar, nincs stratégiája, tudatos értékesítési tervei. Ez nem cégmérettől függ, milliárdos vállalkozásokra épp úgy lehet igaz, hogy nem döntötték el, egyedi, vagy sorozatgyártásra állnak rá, hogy hazai, vagy külföldi piacra készülnek, hogy miben erősek, miben gyengék, hogy a kiszemelt piacon labdába tudnának-e rúgni – de azért mennének. Pedig ez az inkubáció lényege: sem a tanácsadás, sem a vállalkozási támogatás nem luxus, ellenben szükség van rájuk.

A futás fáj, de hasznos

A kockázati tőkés, ha alapot kezel, a rábízott pénzt megforgatja és visszaadja. Célja minden esetben az exit, de ehhez nagyon szigorú befektetési szabályzatot követ, attól nem térhet el. Sikerorientált, mert ő maga csak magas hozam esetén részesedik, tehát a célja a minél magasabb értéknövekedés, és ennek kényszerét nem rest ráterhelni a cégre. Aki alapkezelővel bővül, az nem sétálhat a pályán. Az alapkezelő akkor gyűjthet új forrást, ha az előző köre sikeres volt. Tulajdonszerzésre törekszik, így hát családi vállakozásokkal nem tud szót érteni. Itt szó sincs önmegvalósításról, nyugdíjgyűjtögetésről: azért vesz üzletrészt, hogy eladja, méghozzá annak, aki a legtöbbet fizeti érte. Ezért általában nem is engedik a tulajdonostársnak, hogy visszavásárolja a saját részét.

Honnan jön a kockázati tőkés hozama?

A befektetőnek nem az osztalék, hanem a vállalati érték növekedése a fontos.Csak transzparens és tiszta üzletekben tud részt venni, cserébe azonban mentorál is, szakmai tudását és kapcsolati hálóját rendelkezésre bocsátja. Részt vesz a tárgyalásokon, ha kell. Pénzügyi ismereteit szintén megosztja a vezetőkkel, naprakész a finanszírozási technikákból. A kontrollingrendszerrel pedig kíméletlen és nagyon hasznos visszajelzést kap a vállalat.

Mire harap a kockázati tőkés?

Az igénytelenség vádja enyhén szólva nem érheti. Növekedési lehetőséget keres – a befektetett tőkére vetített évi akár 25 százalékosat –, elkötelezett és hozzáértő menedzsmentet, amely nyitott az újdonságra – legyen szakértője a témának, legyen tapasztalt vállalkozó, vázoljon fel átlátható célrendszert, legyen képes reálisan értékelni a saját teljesítményét –, illetve tartós és védhető üzleti előnyt – tudjon válaszolni a kérdésre: „Kik a versenytársaik, és miben jobbak önök?”

Mint Zsembery Levente mondja, sötét oldaluk az exitkényszer. Bár tartós forrást juttatnak a társaságoknak, a befektetési távtól nem térhetnek el. Elsődleges céljuk a cégérték növelése, ez jóval előbbre való az osztaléknál. A kockázati tőkést nem a folyamatos jövedelem érdekli, hanem egy minél jobb áron értékesíthető cég. Ismeri a túlélési kényszert is: a korai fázisú cégek legalább 70 százaléka nem éri meg az első születésnapját. A kockatőkés ezért akár a menedzsmentet is feláldozza, csak maradjon talpon a cég.

Összegezve tehát a kockázati tőkés azt látja vonzó befektetésnek, ahol nagy a növekedési potenciál és a várható nyereség, ahol egyedi a társaság pozíciója, konszenzus alakul ki a stratégiában, de a kiszállásban is. És ahol a tulajdonostárs igazi partnernek fogadja el a befektetőt.