„Nem a pénzből van a legkevesebb”

Oszkó Péter szerint a kockázatitőke világában nem a pénz, hanem az idő az igazi szűk keresztmetszet

A kockázati tőke olyan, mint a Forma-1-es üzemanyag: nagyon drága, ezért csak akkor érdemes használni, ha száguldani akarunk, mondja Oszkó Péter, az AVEC Csoport elnök-vezérigazgatója, akivel a magyar startup-kultúráról és az önismeretről beszélgettünk.

Ötödik emeleti iroda a MOM Parkban, körpanoráma, szikrázó napsütés. Az íróasztal mögött Nagy Kriszta Bada Dada emlékére készült festménye. Oszkó Péter a fehér bőrkanapé felé int, ám ragaszkodik hozzá, hogy ő üljön háttal az ablaknak.

Van olyan momentuma az elmúlt négy év gazdaságpolitikájának, amivel azonosulni tud?

Jelenlegi értékrendjét tekintve a mai magyar politika nagyon távol áll tőlem, ettől függetlenül voltak olyan részintézkedések, amelyeket én is hasznosnak tartok. Ide tartoznak a Munka Törvénykönyvének bizonyos változásai vagy az adóváltozások által okozott károk enyhítését szolgáló egyes intézkedések.
Ezzel együtt a szavazatmaximalizálásnak mindent alárendelő politikai irányvonal nem tud egybeesni az én értékeimmel.

Oszkó Péter szerint a kockázatitőke világában nem a pénz, hanem az idő az igazi szűk keresztmetszet Fotó: Balla Zsolt

Az utóbbi időben a kormány is nagy figyelmet fordít a startupokra. Ezen a területen jó úton járnak?

Komoly intézkedéseket egyelőre nem láttam, de az mindenképpen pozitív, hogy figyelmet kap a szektor. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy elsősorban a bejelentések a legfontosabbak, és nem az elvégzett munka.

A hazai startup-kultúra magától kezdett virágozni, magától lett sikeres, és a kormány most ebből igyekszik politikai tőkét kovácsolni. Ettől függetlenül a kormányzat egyes, a területtel foglalkozó szereplői csinálnak hasznos és előremutató dolgokat.

Arra kell nagyon figyelni, hogy hogyan lehet egy élő ökoszisztémához úgy hozzányúlni, hogy az minél kevesebbet romboljon, és minél többet segítsen.

A közelmúltban egy előadásában arra figyelmeztetett, hogy egy sikeres startup-ökoszisztémának a startupok, nem pedig a tőke felől kell kiépülnie.

Valóban ez a megszokott tendencia a világban. Ahol jól működő startup-kultúrát látunk, ott először egy vállalkozói kultúra fejlődött ki, amit később a tőke is követett.

Magyarországon viszont ennek az ellenkezője történik, hiszen a piac élénkítése elsősorban a tőke illetve a befektetői oldalról zajlik.

Érdemes kiemelni, hogy ez a megközelítés nem egyedi: a válság utáni gazdaság romjain a kormányok sok helyen próbálnak központi pénzből vállalkozói ökoszisztémát kiépíteni.

Arra viszont nemigen van példa máshol, hogy az erre dedikált források nagy részét tőkealapokba helyezzék ki.

Mi következhet ebből a sajátosságból?

Így nagyon kevés pénz jut arra, hogy egyébként ténylegesen vállalkozói kultúra tudjon kifejlődni.

A források ilyen aránytalan elosztása borzasztó nagy egyensúlytalansághoz vezet, amiből aztán az is következhet, hogy a befektetésre szánt pénzeket végül nagyon rosszul sikerül csak elkölteni.

Mi lenne egy egészségesebb elosztás?

Ha megnézzük, hogy a kormány mennyi pénzt helyezett a JEREMIE-alapokba, és ehhez képest mennyit költött a Gazella programon keresztül az inkubációs infrastruktúra támogatására, komikusak az arányok.

Ráadásul az eddigi támogatás nem megsegítette, hanem lefagyasztotta az inkubációs infrastruktúrát Magyarországon. Bár ígéretek elhangzottak, hogy lesz második körös Gazella program, de ennek egyelőre semmi nyoma nincs.

A JEREMIE-program első két – egyébként sikeres – köre adott egy adrenalin-injekciót a piacnak, amitől az felébredt. Ekkor az állam, mint orvos úgy látta, hogy „ja, ha ez ilyen jól ment, akkor csináljuk meg még néhányszor”. De egy egészséges szervezetnek még egy adrenalin-injekció már nem tesz olyan jót.

Érdemesebb lett volna azt megnézni, hogy hol máshol lehet ezeket a forrásokat hasznosítani.

Hol máshol?

Oktatás és inkubáció.

Egy önálló elképzeléseket támogató, segítő oktatási rendszert kell kiépíteni – ennek most pont az ellenkezője zajlik: a felülről diktált, megfelelési kényszer által befolyásolt anakronisztikus rendszer pont azt öli meg, amit fejleszteni kéne.

Azoknak pedig, akik végül még így is a vállalkozás mellett döntenek, meg kell tanítani ezt a szakmát. Jelenleg sem az oktatási rendszer, sem pedig a kialakult inkubációs struktúra nem alkalmas erre.

Tárgyilagosan nézve hol tart a hazai startup-kultúra?

A témafelvetésnél, a kérdésfeltevésnél és a lelkesítő beszédeknél. Most kellene eldöntenünk, hogy mit akarunk elérni, és mit szeretnénk mindenképpen elkerülni.

Ugyanazt a három céget szajkózzuk évek óta, mint „magyar sikerstartup”, közben mindenki annyira éhes a sikersztorikra, hogy olyanokat is befutottként állítanak be, akik még csak az út legelején tartanak.

Mostanában gyakran hallani az "Európa startupfővárosa" szókapcsolatot. Kivel versenyez Budapest ezen a területen?

A legtöbb komoly startup központtal – Londonnal, Berlinnel, Tel Avivval – nem vagyunk egy súlycsoportban. A régiós országokkal versenyzünk, ez a verseny viszont folyik.

Érdemes visszautalni arra, hogy a 2000-es évek elején Budapest arra törekedett, hogy a régió pénzügyi központja legyen, ma pedig aligha van valaki, aki büszke Magyarország regionális szerepére a pénzügyi világban.

Ugyanez a helyzet most: nem csak Budapestnek jutott eszébe a startupok felé nyitni, így nem érdemes ezt a versenyt lefutottnak tekintenünk.

Mik az erősségeink?

Még mindig van egy általános pozitív hagyománya a magyar oktatási rendszernek. Létezik a magyar kreativitás is, bár hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy kreativitás mindenki másban is van.

Van végül egy kényszer szülte erősségünk is: mivel a hagyományos szektorok (például az ingatlanszektor vagy a pénzügyi szolgáltatások) Magyarországon még regionális viszonylatban is rosszul teljesítenek, mindenkinek sokkal erősebb a motivációja arra, hogy a startupok felé mozduljon.

Kockázatitőke-befektetőként szinte minden életszakaszban lévő startuppal találkozik. Önök mit keresnek egy startupban, egy startupperben?

Nagyon erős önismeretet és egyfajta piac-értést.

Nem azt keressük, hogy egy fejlesztő képes legyen pénzügyi folyamatokat irányítani, vagy belső hr-struktúrát kialakítani.

Elég, ha felismeri azt, hogy mit kell a piaci sikerhez csinálnia, és van annyi önismerete, hogy tudja, mi az, amiből ehhez mások segítségét kell elfogadnia.

Egy startup történet nem egy napi sikerekkel kövezett út, hanem folyamatos bukások, kudarcok és korrekciók sorozata. Félévente kell új irányt venni és alkalmazkodni a piachoz, ezt pedig csak olyan emberek tudják megcsinálni, akik alkatilag alkalmasak rá.

Mennyit ér egy jó ötlet?

Nem akarok senkit lelombozni, de ötlete mindenkinek van. Egy ötletből fejlesztési eredményt csinálni már szaktudás kérdése, a fejlesztésből aztán üzleti modellt kialakítani, majd végrehajtani azt – ez pedig személyiséget, alkalmazkodási képességet és elkötelezettséget igényel.

A kockázati tőke olyan műfaj, ahol nem a pénzből van a legkevesebb, hanem az időből. Ha befektetünk egy cégbe, akkor ott nincs két évünk arra, hogy kísérletezgessünk, és csak utána derüljön ki, hogy történik-e valami egyáltalán.

Ez egy olyan forrás, mint a Forma-1-es üzemanyag: drága, és csak nagy sebességnél érdemes használni. A hozamelvárás egyébként azért olyan magas, mert csak így van lehetőség felvállalni a rendkívül magas kapcsolódó kockázatot.

Ha valakinek megvan a világmegváltó ötlete, mi legyen az első dolog, amit csinál?

Messze nem az, hogy menjen el egy kockázati tőke befektetőhöz.

Magyarországon az a furcsa, hogy amikor valaki a startupokkal kezd foglalkozni, szinte azonnal belefut a befektetőkbe, de a többi szereplőt – tanácsadókat, inkubátorokat, akcelerátorokat – viszonylag nehéz megtalálni.

Első lépésként azt tanácsolnám, hogy döntse el, hogy üzletet akar-e egyáltalán csinálni az ötletéből, mert ez távolról sem magától értetődő.

Ha az üzlet mellett dönt, akkor pedig a fent említett önismereti gyakorlat következik: gondolja végig, mi az, amit ő meg tud csinálni, utána pedig kezdje el megkeresni a többi szereplőt, akik a többi feladatban a partnerei lesznek.