Szétszakítja a mozikat Godzilla?

Vágólapra másolva!
Most hétvégén kerül a mozikba a nyári blockbusternek szánt Godzilla, amitől az elemzők 65-75 milliós nyitást várnak Észak-Amerikában, de nagy figyelem vetül majd a nemzetközi piacokra is. Ha a vártnál jobb lesz a premier, akkor az a Time Warner árfolyamára jó hatással lehet hétfőn, meglátjuk.
Vágólapra másolva!

A mostani hétvégén kerül a mozikba a hivatalos nyári moziszezon első blockbusternek szánt műve, a Godzilla. (Bár nem hivatalosan már elindult az idény Amerika Kapitánnyal áprilisban.) Az elemzők 65-75 millió dolláros nyitásra számítanak a szörnytől, mivel az USA-ban nem is van nagy ellenfele.

A Pókember legújabb része ugyanis meglehetősen gyorsan veszíti el népszerűségét, míg a múlt heti legnépszerűbb film, a Rossz szomszédság nem ugyanazt a közönséget célozza.

A filmet gyártó, Warner Brothers már decembertől igen intenzíven is reklámozza a filmet. Azt szeretné inkább katasztrófa filmként beállítani, mint szörnyfilmként, hiszen így nagyobb bevételeket érhet el. Jó példa erre mondjuk a Brad Pitt főszereplésével készül Z Világháború (540 millió dolláros bevétel világszerte), vagy a 2004-es Holnapután (544 millió).

A Fandango adatai szerint egyébként a Godzillára többen váltottak előre jegyet, mint a Z Világháborúra, a Prometheusra (403 millió) vagy a Thor: Sötét Világra (645 millió dollár). Pedig utóbbi elég kemény, 85 millió dolláros bevétellel indított Észak-Amerikában. Ez a szint azért talán túl magas lesz Godzillának, de a 70 millió körüli magasság tarthatónak tűnik.

Amerikában a film közel 4 ezer mozivásznon nyit, míg szerte a világon összesen 64 országban debütál most. Két komoly piacon viszont csak később startol, Kínában júniusban, Japánban pedig júliusban. Piaci szakértők szerint a nemzetközi piacokon Godzilla könnyen megdöntheti a Z Világháború 338 millió dolláros szintjét. Ellenben ha ez elmarad, annak a részvényesek sem feltétlenül örülnének a Time Warnernél. Ráadásul a filmhez kapcsolódó figurák és egyéb termékek értékesítése sem lesz majd olyan, mint egy szuperhősfilm esetében. Viszont a Time Warner kalandparkjaiban akár be is tudják integrálni a témát.

Mindenesetre a Warnernek kell az új siker, ha nem akar lemaradni a Disney zászlóshajója, Amerika Kapitány mögött (eddig világszinten 697 milliós bevétel), ráadásul korábbi sikerfilmje A LEGO-kaland már kifut a mozikból.

Meglátjuk, mindenesetre a részvény árfolyamában jöhet majd reakció hétfőn. Eddig a Time Warner papírok egyébként is meglehetősen volatilis éven vannak túl, jelenleg éppen lefelé tartanak.

A Time Warner árfolyama (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!