Volt idő, amikor Megyer volt az első a sorban. 2006 óta polgármestere a helységnek úgy, hogy közben Törökbálinton műszaki áruházat vezet, Budakeszin él, és Megyeren olyan helyet álmodott meg, amelyet mindenkinek látnia kellene. „Egyszer igazi turistaparadicsom lesz ez, olyan, amilyen nincs az országban” – mondja Pajer Kristóf, és máris robogunk Megyer felé.
Visszafogottan haladunk, a 8-as úton amúgy sem lehet sietni. A kocsiban sajátos beszélgetés zajlik, a 42 éves polgármester mesél, én tátom a számat, hümmögök, bólogatok. Mert ki gondolná, hogy a történet azzal kezdődik, hogy 2006-ban egy megyeri ingatlan mellett le kellett nyírni a füvet. „Ekkor randevúztam először Megyerrel, ahol nem sokkal később a helyiek is megismerkedtek velem. Ez utóbbi annyira jól sikerült, hogy 2006 őszén megválasztottak polgármesternek" – mondta Pajer Kristóf.
„Egy baráti társasággal találtuk ki, hogy csináljunk olyan falusi turizmust, amely nincs az országban. Számba vettük, hogy saját kirándulásaink során mi volt az, ami nem tetszett nekünk. Leírtuk ezeket egy papírra, majd nekiálltunk dolgozni. Majd látod az eredményt, ha odaérünk.” Megyeren jelenleg 34 felnőtt és 3 gyerek lakik. A KSH adatait tekintve ezzel a lélekszámmal nem a legkisebb önálló település, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy területét tekintve messze a legkisebb. Ahogy egyszer az egyik odalátogató mesélte, a falut 11 perc alatt be lehet járni tokkal-vonóval. Persze, nem Magyarországon élnénk, ha ezen a „legkisebb terület” dolgon nem menne a vita. Mások másképp gondolják. De egy másik disputa sokkal érdekesebb. Ezt akkor értem meg, amikor a 84-es útról jobbra kanyarodva feltűnnek Megyer házai. Éppen a vasúti sínen döccenünk át, amikor látom a kiírást: Rigács-megállóhely.
„Évek óta hasztalan ostromlom a vasutat, hogy Rigács mellé biggyessze oda a Megyer nevet is. Nem megy. Egyszerűen lepattanok róluk. Pedig ez a vasúti megálló a mi falunktól 300 méterre van, Rigácstól meg legalább 600-ra. Mindegy, valamikor ezt valaki így találta ki, s úgy látszik, mindez az idők végezetéig így is marad. Sokszor járok le vonattal, merengek ezen a dolgon, nem értem, de biztosan bennem van a hiba. Nem azt mondom, hogy a névváltozás feldobná Megyer turistaforgalmát, de hogy rosszat nem tenne neki, az is biztos. De spongyát minderre, megérkeztünk.”
Megyer gyönyörű. Első ránézésre ezt kell megállapítanom. Az egyik ház rusztikus jellegű, lehetne akár Franciaországban is. A másik megmaradt olyannak, amilyennek eleink építették. A távolban rackajuh és ló legelészik, szamár bőg. Csend van és nyugalom. Nézegetem a helyet. Alkotásra teremtették. Igaz, hogy nincs se bolt, se kocsma, se templom (csak harangláb), se posta, a dolgos kezek alkotta szépség mégis átüt mindenen. Aki idejön, tényleg olyan ellátásban lesz része, mint kevés helyen ebben az országban.
„Egykoron kosárban adtuk a reggelit” – emlékezik vissza Pajer Kristóf. „Jöttek a vendégek, itt voltak két éjszakát, kaptak egy kosarat benne mindenféle földi jóval, s abból reggelizhettek. Később áttértünk arra, hogy a Pajtában szolgáljuk fel a nap első eledelét. Ez persze sokkal munkásabb volt nekünk, de örömmel csináltuk. Kitaláltunk különféle tematikus programokat. Pénteken megérkeznek, vacsora és egy kis borozás a környék hegyének, a Somlónak a levéből. Másnap délelőtt betervezett kirándulás a Somló-hegyre, helyi parasztreggelivel. Amikor mondom a vendégeknek, hogy indulni kellene, mert vár bennünket a hegyen Piroska néni, nagyot sóhajtanak, és annyit kérdeznek: nem lehetne inkább maradni egy kicsit? Ez a legjobb visszajelzés arra, hogy amit csinálunk, az tetszik az embereknek. 2012-ben úgy éreztem, Megyer lehet Magyarország egyik turistaparadicsoma. A tavalyi év nem volt ennyire sikeres. Sokat kell még dolgoznunk, hogy olyanok legyünk, mint ahogy az álmainkban szerepel.”
A turisták körében az egyik legnépszerűbb dolog a disznóvágás, amely késő ősztől késő télig az egyik legvidámabb elfoglaltság Megyeren. A szomszédos falu, Zalaerdőd mindennek az alfája és ómegája. Egy helyi vállalkozó itt neveli a sertéseket, amelyeket aztán Megyeren küldenek az örök ólak birodalmába. Pajer Kristóf megesküszik rá, hogy az ott nevelt disznók egyfajta mintagazdaságban nevelkednek, s mindenki láthatja, mivel etetik őket. „A telefonomban három böllér száma van elmentve. Böllér 1, 2 és 3. Mindig tudom, hogy kit kell hívnom” – mondja Piller Dalma, a Megyeren életvitelszerűen élő 31 éves lány. Édesanyjával a megye másik végéből, Várpalotáról költözött át Megyerre. A falu szélén vett meg egy házat, és azóta Pajer polgármester mellett ő lett az idelátogatók gardírozója.
Mikor kérdezem, hogy nem öli-e meg az unalom, elkerekedett szemmel néz, és mosolyogva válaszol. „Megyeren nem lehet unatkozni. Mindig akad valami tennivaló, meg aztán elegem is lett a nagyobb nyüzsgésből” – kezdett bele Piller Dalma. „Nézze csak meg ezt a kukát. Ezt most szépen arrébb toljuk, mert a ház, amelyikhez tartozik, 100 méterre van innen. Oda viszont már nem hajlandó bemenni a kukásautó, ezért vagy kihozzuk ide a kanyarhoz, vagy nem viszik el a szemetet.” A borús időben sétálgatunk, a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége, a színes szeméttárolók láttán elismerően csettintek, mire Dalma lelohasztja a lelkesedésemet. „Látom én, amikor jönnek érte, egybeöntik az egészet, és úgy viszik. Persze én mindig kiválogatom, de fel lehet tenni a kérdést, hogy minek. Nincs rá válasz.”
Ennyiben maradunk. Borongás helyett megnézem a házakat. Vannak prémium kategóriások, egyszerű apartmanok és „fapadosak”, azaz a bakancsos turistáknak valók. Az árak egyáltalán nem eget rengetőek, ha valaki egyedül jön, és kivenne egy házat, akkor sem fizetne éjszakánként 12 000 forintnál többet. Ám egyedül ritkán tévednek errefelé. Sokkal jellemzőbbek a nagyobb baráti társaságok, és Megyer főleg a 40-50 évesek körében lett igazán népszerű.
„Sokan nehezen szakadnak el innen, s akik egyszer megismerték Megyert, ha tehetik, visszajönnek” – mondja Pajer Kristóf. „Az egyik legnagyobb tettünk a Megyer Camp négynapos zenei fesztivál volt, amikor 2 éjszakán is 1122 bent alvó embert számoltam meg ezen a kis helyen. Ahol volt egy talpalatnyi föld, ott levertek egy sátrat. Amúgy én olyan ember vagyok, aki imád tervezni, most éppen egy szauna és egy merülő fadézsa gondolata jár a fejemben. Kohómérnökként végeztem Dunaújvárosban, bár a szakmámban a kötelező gyakorlaton túl egy percet sem dolgoztam. Később elvégeztem a pénzügyi és számviteli főiskolát, az ott megszerzett tudás jól jön a polgármesteri élet útvesztőiben. Mindig agyalok valamin. Volt itt 28 rossz állapotban lévő Csepel kerékpár. Felújítottam, de ezek merőben különböznek a ma divatos bicikliktől. Humoros látni, ahogy a vendégek megpróbálják meglovagolni a drótszamarat, és kezdetben esnek-kelnek vele. A falu elején látható építkezés, a fejlesztések nagy része különféle pályázatok eredménye volt. Csak meg kell találni a lehetőségeket, okosan kell pályázni, és nem árt némi mázlifaktor sem. Lesz itt még lábas pajta, és előbb-utóbb szeretnénk minden házat rendbe hozni. Ez a nagy álmom.”
A szomszéd községben, Ukkon egy autóscsárdában állunk meg. Amolyan itt felejtett békebeli hely a hetvenes évekből. Amit eszünk, kifogástalan. Az árak pesti szemmel nézve felfoghatatlanok: a libamájjal töltött sertésborda 1500 forint. Asztalunk mellé telepedik Megyer alpolgármestere, Sárközi Zsolt. Kopaszodó, nagyhangú, igazi vidéki ember – a szónak a legjobb értelmében. Mesél az erdőről, a mélyből sejtelmesen feltörő meleg vízről, az abban ruhában üldögélő harmincas évekbeli parasztemberekről. Hallgatnám őt órákig, de sietni kell vissza Megyerre, ahol hamarosan kezdődik a testületi ülés. Amíg ez tart, addig jelzik nekem, hogy tekintsem meg a Bútor Pajtát. Tétován indulok, mert nem sejtem, hogy a nap meglepetése vár rám. Az egyik ház helyiségében olyan gyönyörű antik bútorok lapulnak, amelyeket csak filmekben látni.
A testületi ülésnek vége, a nap eltelt, irány Budapest. Hazafelé kókadozó napraforgók között vezet az út. Megnézzük a szemközti Rigácsot, amelyet senki sem gondoz, amelynek nem volt szerencséje. Mert Megyer mázlija az, hogy akad ebben az országban néhány olyan fiatal, akinek fontos, hogy az egykoron virágzó kisfalvak ne jussanak az ebek harmincadjára. Pajer Kristóf és barátai ilyen emberek.