A nyári hónapokban indult a mostanra már egész naggyá dagadt olajpiaci lejtmenet, amiről kezdetben még nem igazán lehetett sejteni, hogy a szokásosnál nagyobb mozgásokat eredményez. Figyelmeztető jelek persze akadtak, hiszen az semmi jót nem jelent, ha egy termék árfolyama már akkor sem tud emelkedni, amikor kéne neki. Márpedig az olajnak az orosz-ukrán feszültségek, vagy az Iszlám Állam közel-keleti előretörésének hírére illő lett volna felfele kapaszkodnia. Mégiscsak a geopolitikai kockázatok fokozódását láthattuk, ami korábban sok esetben is hivatkozási alap volt az olajár emelkedésének magyarázataként.
Később meg is kaptuk a választ, hogy miért olyan gyenge az olaj. Egyrészt ugyanis az eurózóna és Kína lassulása miatt egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a világgazdaság növekedésére vonatkozó félelmek, és mivel mégiscsak az olajkereslet negyedét érintő jelenségről van szó, nem indok nélküli az olajtól való elfordulás. A Nemzetközi Energia Ügynökség csökkentette is az idei és jövő éves olajkeresletre vonatkozó várakozását, miközben a nagy termelők egyelőre jelét sem mutatják annak, hogy igazodnának az új feltételekhez.
Nagy port kavart, hogy a kínálati oldalon korábban mindig az egyensúly szerepét betöltő szaúdiak nem, hogy nem siettek az árfolyam védelmére 100 dollár alatt (néhány azt megtámogató szóval), hanem rátettek egy jó lapáttal a piaci félelmekre. Ázsiába ugyanis hajlandóak még nagyobb diszkonttal értékesíteni az olajukat, amit valahogy úgy fordíthatunk, hogy eszük ágában sincs csökkenteni a termelésüket, a bevételeiket inkább úgy stabilizálnák, hogy nagyobb piaci részesedést szereznek maguknak az alacsonyabb árak mellett.
Nagyon úgy tűnik egyébként, hogy nem csak ők gondolkoznak így, hiszen nem sokkal utána az irakiak, és az irániak is csökkentették áraikat. A világ olajkitermelésének 40 százaléka felett diszponáló OPEC tehát közel sem a kitermelés visszafogásával van elfoglalva, sőt szeptemberben három éve nem látott mértékben növelték kitermelésüket. Ha ehhez azt is gyorsan hozzávesszük, hogy közben Oroszország is növelte kitermelését, Líbiában ismét visszaállt a termelés a helyi problémák miatti kiesésből, Amerikában pedig 1986 óta nem látott csúcsra futott a felhozatal (ketten a világkitermelést negyedét adják!), könnyen beláthatjuk, hogy a piac vélhetően éppen a túlkínálatos irányba billen.
Az olajár a már ismert tényezők miatt utoljára 2010-ben járt a mostaninak megfelelő 90 dollár alatti szinteken. Ez egyrészt azt jelentheti, hogy már nagy mélységekben vagyunk, ahonnan könnyen sor kerülhetne egy kis emelkedésre, másrészt viszont azt is mondathatja, hogy megtört az elmúlt évek tendenciája, ami az olajár tartósan magas, 100 dollár feletti szintjeivel volt jellemezhető. Sőt, a végén még az is lehet, hogy mindkét jelzés bejön, csak más időtávon.
Rövid távon ugyanis az olaj piaca egyértelmű túladottság jeleit mutatja. Ilyen nagy esés ennyire rövid idő alatt egy egészséges felfele korrekciót kíván, a 90 dolláros szintek pedig ezt a lehetőséget meg is adják egyébként. Erős támaszok húzódnak itt, a baj csak az, hogy egyelőre elesni látszanak ezek a szintek. Ráadásul ha már technikai és hangulati alapon közelítjük meg az olajpiacot, azt azért érdemes megjegyezni, hogy a spekulatív piaci szereplők továbbra is igen nagy nettó vételi pozíciókban ülnek. Ezek leépítése már megkezdődött persze, de ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor még bizony a long zárások tolhatják lefele az árfolyamot.
Azt sem szabad ráadásul elfeledni, hogy bár a 20 százalék feletti esés igen jelentős, az olaj piacán korábban is voltak olyan periódusok, amik ennél lényegesen nagyobb zuhanásokkal értek véget. Ezekhez képest a mostani medvepiac még gyerekcipőben járhat, ráadásul ha a 90 dolláros szint tényleg elesik, akkor technikailag is jöhet még esés akár egészen 70 dollárig is.
Ilyen mélységekben viszont már érdemes lesz nagyon figyelni a beszállókat a vételi oldalon. Nem szabad ugyanis azt sem elfelejteni, hogy az OPEC országok közül a legtöbbnek 90 dolláros olajár alatt már hiányos a költségvetése, vagyis ha sokat esik még az olajár, valószínűleg egyre nagyobb lesz rajtuk a nyomás, hogy megpróbálják azt felbeszélni. Ahogy távolodunk ráadásul a 100 dollártól, az új technológiás kitermelési lehetőségeket is egyre kevésbé érheti meg fenntartani (egy felmérés szerint az elindított beruházások fele 120 dolláros olajár felett termel csak pénzt), ami szintén korlátok közé szoríthatja a robbanó amerikai kitermelést.