Az utolsó simításokat végzik a büdzsén
![parlament országgyűlés plenáris ülés varga mihály](https://cdn.origo.hu/2023/12/_n_bRvKfPvTtvtWu00V1vkVLjA51a4-JDK38pTE4l2E/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FkY2I5NTNlN2Y1MzRiODNiNmFiZTg4ZGFkMGMyNjVh.webp)
A Ház ülése a szokásoknak megfelelően 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, az azonnali kérdések, majd a kérdések követnek.
A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlament – az előző héthez hasonlóan – ezúttal sem szavaz hétfőn, csak a kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági összegző módosításait tárgyalja.
A képviselők így egyebek mellett a 2015-ös adótörvények végleges formájáról is elmondhatják véleményüket. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter eredeti előterjesztésében az internetadóval egészítette volna ki a vállalati különadókat, ám a kormány erre vonatkozó indítványától – több utcai tiltakozást követően – Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése után elállt. Kormánypárti kezdeményezésre az adótörvények vitájának végén az előterjesztések közé vették ugyanakkor például a reklámadó legfelső kulcsának 40-ről 50 százalékra emelését.
Tárgyalás várható továbbá a főpolgármesternek tényleges vétójogot biztosító önkormányzatitörvény-módosításról, valamint arról az igazságügyi törvénycsomagról is, amelynek alapján miniszteri biztos kerülhet a végrehajtói kamara mellé. Módosíthatják továbbá a büntetések végrehajtásáról szóló törvényt is, egyebek mellett azért, hogy a jövőben különleges kegyelmi eljárás legyen alkalmazható a tényleges életfogytiglanra ítéltek esetében.
Az Országgyűlés a hét valamennyi munkanapján ülésezik. Szerdától péntekig a jövő évi – a kormány által a banki elszámoltatás büdzséjének nevezett – költségvetési törvényjavaslat általános vitáját folytathatják le 30 órás időkeretben.