A Richter több mint 4,5 százalékos zuhanásban van, miután a cég vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a rubel gyengülése érzékenyen érintia céget. Így az OTP egy százalék feletti plusza kevés, hogy a BUX emelkedjen.
Több mint 4,5 százalékos esésben a Richter árfolyama (3760 forint), azt követően, hogy Bogsch Erik a cég vezérigazgatója úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a rubel gyengülése fájdalmasan érinti a céget, ami miatt az üzemi eredményhányad 10 százalék alá is süllyedhet a folyó negyedévben.
Melette még a Magyar Telekom veszi lefelé az irányt (-1,2%, 326 forint) a hazai nagypapírok közül, ugyanis a Deutsche Bank elemzője eladási ajánlást fogalmazott meg a részvényekre vonatkozóan.
Így az OTP egy százalékos plusza (4060 forint) és a Mol 0,2 százalékos emelkedése (13 370 forint) kevés a BUX-nak az üdvösséghez.
A forint kicsit tovább erősödött ma is, és az euróval szembeni jegyzések a 310-es szint alatt ingadoznak.
Nyugat-Európában kisebb korrekciót lehet látni a tegnapi nagy rali után. Nem tudták kimozdítani a negatív tartományból az indexeket a vártnál jobb makroadatok sem. Egyedül az olasz és a spanyol tőzsde áll kis pluszban.
Az eurózóna kiskereskedlemi forgalma 1,6 százalékkal bővült januárban (várt: 0,8%), míg a tavalyi negyedik negyedévben a GDP a felülvizsgált adatok szerint is 0,5 százalékkal nőtt éves alapon.
A februári végleges szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzserindexek Franciaországban, Németorszűgban és az eurózónában is jobbak lettek az első olvasatnál. Viszont ezek sem voltak hatással ma tőzsdei hangulatra.
Érkezik viszont délután fél háromkor az ADP foglalkoztatottsági adat az USA-ból ami még piacmozgató lehet, valamint este magyar idő szerint nyolckor a Fed Bézs könyve is.
Egyelőre az amerikai határidős indexek nem mutatnak lényeges elmozdulást a tegnapi záróértékekről.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!