A Richter hatalmas esése magával rántotta a budapesti tőzsdét is, így a BUX több mint másfél százalékos mínuszban zárt. Nyugat-Európában és az USA-ban ellenben csak kisebb elmozdulások láthatóak, bár az olasz börze kisebb raliba kezdett záráshoz közeledve.
Elkalapálták a Richtert szerdán a befektetők, a gyógyszercég végül több hat százalékos mínuszban fejezte be a napot, miután a cég vezérigazgatója kvázi profit warningot közölt.
Mellette még a Magyar Telekom végzett a negatív tartományban a blue-chipek közül, miután a Deutsche Bank csökkentette célárát és eladásra javasolja a részvényeket. Viszont nap végére azért magára talált kicsit a papír, azt követően, hogy a cég nagyjából 4 milliárd forintnyi összeget kap majd montenegrói leányától.
Az OTP és a Mol csak kisebb emelkedésre volt képes végül, pedig a bankpapír napközben megfordult már két százalékos pluszban is.
A forint ma nyugodtan töltötte a napot, az euróval szembeni árfolyama a 310 körüli szinteken ingadozik.
A nyugat-európai parkettek kezdenek magukra találni záráshoz közeledve, habár a DAX index és a londoni FTSE100 még pirosban van. Ellenben a milánói parkett már 1,5 százalékkal halad felfelé.
A New Yorki tőzsdék jelenleg csak kisebb elmozdulást mutatnak, nagy reakciót nem hozott a délután megjelenő ADP foglalkoztatottsági adat sem. A magyar idő szerint este nyolckor érkező Fed Bézs könyv viszont még kiválthat nagyobb mozgásokat.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!