Nem örülnek a tőzsdén az amerikai bankoknak

USA tőzsde
Vágólapra másolva!
Publikálta 2014 negyedik negyedéves jelentését két amerikai nagybank, a JPMorgan és a Wells Fargo. Kettejük közül azonban csak előbbi örülhet az eredményeinek, a JPMorgannek ugyanis többek között a milliárd dolláros nagyságrendű jogi költségei jelentősen rontották a számait. Ez így nem okoz nagy örömöt a befektetőknek.
Vágólapra másolva!

Nem szerepelt fényesen a JPMorgan

Nem zárt jó negyedévet a J.P. Morgan, 6,6 százalékot esett a bank nettó profitja éves szinten, amiben nagy szerepet játszottak a negyedév során jelentkező jogi költségek.

Forrás: Investor.hu

Sokat rontott ugyanis a bank eredményén a negyedév során jelentkezett 1,1 milliárd dollárnyi jogi költség, aminek mértéke messze túlszárnyalta az elemzői várakozásokat. Ennek oka, hogy a bank bizonyos ügyekben az amerikai Igazságügyi Minisztérium vizsgálta alatt áll, melyet devizacsalás miatt indítottak ellene.

A pénzintézet bevétele is csökkent, ez több, mint 2 százalékkal lett alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél. A jelentés publikálása után, a mai kereskedésben enyhe mínuszban jár a bankpapír részvényárfolyama.

A JPMorgan (NYSE) napi árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Jól szerepelt a Wells Fargo

Nem zárt viszont rossz negyedévet a Wells Fargo, hiszen, bár csekély mértékben, de sikerült túlteljesítenie az elemzői várakozásokat. A bank részvényenkénti eredménye 1,02 dollárra adódott, szemben a várt 1,01 dollárral, és az egy évvel korábbi 1 dolláros EPS eredménnyel.

Forrás: Investor.hu

A nettó eredmény növekedése elsősorban a hitelkihelyezések növekedésének köszönhető, amely gyorsabb ütemet mutatott, mint a költségek emelkedése. Ezzel a bank már zsinórban a tizennyolcadik negyedévét zárta úgy, hogy profitnövekedésről tudtak beszámolni.

A hitelezés is jelentős, 4,9 százalékos növekedést ért el éves alapon, emellett a bank jelzálog hitelezését is komoly figyelem övezi, mivel a bank az USA legnagyobb jelzáloghitelezője, így a teljes ország lakáspiacáról jó képes fest.

A bank nettó kamatmarzsa 3,04 százalékra szűkült a tavalyi 3,27 százalékról és az előző negyedév 3,06 százalékáról. Ez a folyamat már negyedévek óta folyik, mivel a bankbetétek növekedési üteme folyamatosan nagyobb, mint a hitelkihelyezések növekedésének üteme.

A jó eredmények ellenére a Wells Fargo részvényei is enyhe mínuszban járnak a mai kereskedésben, ami jól mutatja, hogy a JPMorgan miatt igen gyenge a hangulat. Persze, ebben azért más, globális tényezőknek is szerepe van.

A Wells Fargo (NYSE) napi árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!