Ők nyerték az Appra Magyar!-t, ők utazhatnak Szilícium-völgybe

Traffipaxokra figyelmeztet a Traffihunter alkalmazás
Vágólapra másolva!
Az autós közlekedést segítő TraffiHunter alkalmazás nyerte az idei Appra Magyar! fejlesztői versenyt. Érdekesség, hogy tavaly ugyanez az app még "csak" közönségdíjat kapott.
Vágólapra másolva!

Sokat fejlődött a TraffiHunter projekt a tavalyi Appra Magyar! eredményhirdetése óta. Egyebek mellett az alkalmazás mostanra már elérhető Windows platformon is, ami jelentősen kiszélesíti a megszólított közönség méretét.

Közönségdíjból fődíj

„A tavalyi közönségdíj is óriási lökést adott nekünk. Ennek köszönhetően is fejlesztettük tovább alkalmazásunkat, amely már minden mobilplatformon, így a Windows piactéren is elérhető az autósok számára. Örülünk, hogy a zsűri is kiválóra értékelte munkánkat, és reméljük, használni tudjuk majd a Ustream fejlesztőitől tanultakat is” – mondta Borbély Roland, a Traffi Hunter fejlesztője.

Traffipaxokra figyelmeztet a Traffihunter alkalmazás Forrás: TraffiHunter

Irány Friscó

A mostani fődíj részeként az applikáció fejlesztője előtt megnyílik a Szilícium-völgybe vezető út: két hétig látják vendégül a Ustream San Franciscó-i irodájában, ahol további tapasztalatokat szerezhet, és felfedezheti magának a világ startupfővárosát.

Nyertek még

A verseny kereskedelmi kategóriáját a minden hivatalos engedéllyel rendelkező mobilpénztárca, a Barion nyerte, az üzleti alkalmazás díját a Flexi-dent, egy professzionális fogászati nyilvántartó alkalmazás vitte el. Az életmód kategóriában a rendhagyó nyelvoktatásra fejlesztett Xeropan, a szórakoztató kategóriában pedig a 20-as évek amerikáját idéző, androidos játék, a Gangsters of the Broadwalk nyert.

Hiánypótló

A közönségdíjat, a tavalyihoz hasonlóan, egy nagy tömeg által használt hiánypótló alkalmazás a MoziMánia nyerte. Az alkalmazáson belül egyszerűen foglalhatunk jegyet, böngészhetünk az óriási filmadatbázisban és olvashatunk online filmes magazint is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!