Százmilliókat követelnek a CIG Pannóniától

Vágólapra másolva!
Nagy eséssel indította a csütörtöki kereskedést a CIG Pannónia részvényárfolyama, miután olyan hírek jelentek meg, hogy 400 millió forintot követel a cégtől egyik korábbi ügynöke.
Vágólapra másolva!
  • 400 millió forintot követel a már megszűnt Reál-Team Network a CIG Pannónia biztosítótársaságtól, mert a CIG szerinte szabálytalanul bontotta fel vele az ügynöki szerződését, írja a HVG.
  • A biztosító azért mondta fel még 2011 februárjában a szerződést a Reál-Teammel, mert azt sejtették, hogy a cég saját maga fizette be a biztosítások éves díját az ügyfelek helyett, mégpedig azért, hogy ne kelljen visszaadnia a CIG-nek az ezért járó első éves 130 százalékos jutalékot.
  • A Reál-Team még 2011 májusában indított polgári peres eljárást a cég ellen, és várhatóan most februárban születik majd döntés. Egyébként a Reál-Team hajlandó lenne megegyezni peren kívül, ez esetben 200 millió forintra vinnék le követelésüket.
Forrás: Investor.hu

  • A HVG arról is ír, hogy NAV-eljárás is folyamatban van a CIG ellen, a biztosító viszont erről nem tud.
  • Idén januárban a GVH már 22,6 millió forintra megbüntette a CIG Pannóniát, amiért a cég egyik biztosításközvetítő partnere 2010 és 2011 között néhány hónapig tisztességtelen, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot tanúsított.
  • Még decemberben pedig az sújtotta a céget, hogy a csődbe ment Széchenyi Bankban volt 170 millió forint betétje.
  • A CIG körüli sok bizonytalanság és rossz hír közepette nem meglepő, hogy a részvény árfolyama újabb történelmi mélypontot ütött ma 170 forintnál. Egyelőre ennek közelében ingadozik az árfolyam, és a pereskedés kimenetelével kapcsolatos kockázatok miatt továbbra is nyomás alatt maradhat a részvény.
A CIG Pannónia árfolyama Forrás: Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!