Vágólapra másolva!
Folyamatos a kiválasztás a Gyere haza fiatal programra, amelyre 282-en regisztráltak, valamint 24 partnercég 180 állásajánlatot töltött fel az április 22-i meghirdetés óta - közölte a programot működtető Nemzetgazdasági Minisztérium. A Gyere haza honlapon a magyar egészségügy olcsóságával és a túró rudival csábítják haza a külföldön jól kereső magyar fiatalokat. 
Vágólapra másolva!

A Magyarország vár! Gyere haza honlapon 10 pontba szedték, a Magyarország mellett szóló érveket. Példaként említik, a 16 százalékos személyi jövedelemadót, ami uniós viszonylatban alacsonynak számít ugyan, de a fizetések is elég alacsonyak Magyarországon. Nem véletlenül ment néhány év alatt 500 ezer magyar külföldre dolgozni.

Ennyi is elég lenne? Forrás: Táfelspicc

Hívó szó a túró rudi és a lángos is, amik gyerekkorunk életérzései lehettek, de azért a zsíros lángos nélkül csak ki lehet bírni valahogy. És szóba került az olcsó magyar egészségügy is. Igaz, hogy itthon folyamatosan arról szól minden, hogy hónapokat kell várni egy-egy orvosi vizsgálatra, és hogy az ápolónők fizetése még a minimálbért sem éri el. De azért mindenki jöjjön haza, mert itthon aztán jönnek a helyes lányok és fiúk, na meg a családbarát szociális rendszer is – írják a honlapon.

Regisztrálj!

A külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával segítő programba való bekapcsolódás első lépése a regisztráció, amelynél nincsen létszámkorlát - írja az Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ezt követően tudnak a résztvevők a programhoz csatlakozni - akkor, amikor konkrét állásra jelentkeznek - és a csatlakozók közül kerül ki az az 50 fiatal, akik részére a minisztérium támogatást tud nyújtani.
A 100 millió forint keretösszegű program első körben az Egyesült Királyságra, Londonra fókuszál, mert ott a legalacsonyabb a magyar munkavállalók átlagéletkora - közölte korábban Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány ügyvezető igazgatója.

Londonra koncentrálnak Forrás: Origo

A kiválasztás alapja a sikeres interjú - tájékoztatott az NGM. Az interjúhoz úgy lehet eljutni, hogy a program szervezői továbbítják a munkáltatónak az adott állásra legmegfelelőbb jelentkező elektronikus önéletrajzát, valamint biztosítják az online interjú lehetőségét, amelyet - ha az sikeres volt - a személyes követ. Itt jelenik meg az első konkrét támogatási elem, a repülőjegy utólagos finanszírozása.

Szigorú feltételek

A támogatások nem automatikusan járnak, kérelmezni kell, a feltételeknek meg kell felelni az igénybe vételükhöz - tájékoztatnak, hozzátéve: minden pályázó támogatása egyedi, van, akinél a mobilitási támogatás, van akinél lakhatási támogatás lehet szükséges.

Az anyagi támogatások négy kategóriába sorolhatók az NGM tájékoztatása szerint: munkahely-keresési támogatás, amely a magyarországi állásinterjúra történő ide- és visszautazás repülőjegy-költségét tartalmazza, lakhatási támogatás, amely legfeljebb egy évig folyósítható. Ugyancsak egy évig adható a mobilitási támogatás, amely a munkába járás költségének munkavállalót terhelő részét támogatja, valamint az egzisztenciateremtési támogatás, amelyet a munkáltató biztosít. Ennek módja munkáltatónként eltér a vállalati javadalmazási szabályzat szerint - írják.

A programmal hazatelepült fiatalnak nem kötelezettsége Magyarországon maradni. "Nem röghöz kötni szeretnénk a fiatalt, hanem alternatívát mutatni és valós segítséget nyújtani az itthoni letelepedésben" - írta az NGM.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!