Már van, ahol a bank fizet az adósnak

Európai Központi Bank
Frankfurt, 2014. február 18. 2014. február 18-án közreadott kép az Európai Központi Bank új, épülő székházáról (j) a Majna-folyó partján Frankfurtban február 17-én este. (MTI/EPA/Boris Rössler)
Vágólapra másolva!
Spanyolországban már van olyan bank, amelyiknek pénzt kell fizetnie a jelzáloghiteles ügyfeleinek a negatív kamat miatt.
Vágólapra másolva!

A zuhanó kamatok miatt Európa néhány bankja furcsa helyzetbe került: ők tartoznak pénzzel azoknak az embereknek, akik tőlük vettek fel kölcsönt. Legalább egy spanyol banknak, a Bankinternek kell kamatot fizetnie néhány ügyfelének a jelzáloghitelük után, írja a Wsj.com. Pontosabban a kamatot nem fizeti ki, hanem levonja az ügyfél tartozásából, írja a Wsj.com.

Bekeretezteti

„Be fogom kereteztetni a számlakimutatásomat, amin az áll, hogy a bank kamattal tartozik nekem a jelzáloghitelem után” – mondta a Bankinter egyik madridi ügyfele.

Problémákat okoz

Az, hogy a kamatok nulla alá esnek számos más kihívást jelent a pénzintézeteknek. Európa szerte a bankoknak újra kell építeniük számítógépes programjaikat és frissíteniük kell jogi dokumentumaikat, hogy kezelni tudják a negatív kamatokat.

A gazdaságélénkítés miatt

A kamatok akkor kezdtek élesen zuhanni, néhány esetben nulla alá, amikor az Európai Központi Bank (EKB) gazdaságélénkítő lépéseket kezdett 2014-ben, beleértve a saját kamatlábának csökkentését. Az EKB márciusban pedig kötvényvásárlási programot indított, hogy lenyomja az állampapírok hozamait, ezzel serkentve a hitelezési kedvet.

Az EKB gazdaságélénkítő lépései miatt esik nulla alá a kamat Forrás: MTI/EPA/DPA/Boris Rössler

A mediterrán országokban

Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban sok hitelfajta, például a jelzálogok alapkamata azonos az Euriborral, amit az alapján határoznak meg, hogy az európai bankoknak mennyibe kerül egymástól kölcsönözni.

Fizetni kell

E országok bankjai a jegybankjaiktól várnak segítséget, de hiába: a portugál központi bank például nemrég döntött úgy, hogy a bankoknak kamatot kell fizetniük a meglévő adósaiknak, ha az Euribor és az azon felüli kamat együttese nulla alá esik. Azt azonban engedélyezte a jegybank, hogy a jövőbeli szerződésekben a hitelintézetek elkerüljék ezt a helyzetet.

A spanyol jegybank még vizsgálja a problémát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!