Kora délutánra egészen 6 116 forintig száguldottak a magyar bankpapír részvényei, ami 4 éves csúcsnak felel meg. Ráadásul a forgalom is 7 milliárd körül jár. A BUX-index is éllovasa a mai európai kereskedésnek a maga 2 százalékos emelkedésével, mely 22 750 pontos árfolyamot jelent.
De emellett a két másik nagypapír, a Mol és a Richter sem tétlenkedik, előbbi 2 százalékos pluszban 15 060 forintnál jár, míg a tegnap csúnyán megtépázott gyógyszerpapír 1 százalékos emelkedésben 4 600 forintnál jár.
A Richter tegnap tartotta éves közgyűlését, ahol az éves beszámoló elfogadása mellett a 33 forintos részvényenkénti osztalékra is rábólintottak a tulajdonosok, ami ugyanakkor alacsonyabb a tavalyi 57 forintnál. Elképzelhető, hogy az elmúlt pár nap eladási néhány befektető ebbéli csalódását tükrözte.
A délelőtt során a DAX-index még eső üzemmódban volt, a 11 300 pontos mélypontokat közelítve, de aztán fél 11 óta lassú, de folyamatos emelkedés bontakozott ki, és kora délutánra 0,3 szálézakos emelkedést mutat a német börze 11 465 pontos értékkel. A DAX-kompenensek elég vegyes képet mutatnak.
A ma reggel gyorsjelentő Deutsche Börse árfolyama viszont közel 2,7 százalékos erősödésben van annak köszönhetően, hogy az emelkedő tőzsdei forgalom és a növekvő piaci volatilitás pozitív hatással volt a cég árbevételére, mely 16 százalékkal tudott bűvülni, elérve a 600 millió eurót az előző negyedévben. Ráadásul a menedzsment optimista várakozásokat fogalmazott meg.
A vállalat grafikonja amúgy is érdekesen mutat, hisz a december óta berajzolható meredekebb emelkedő trend már megtört, az október óta tartó viszont még szépen tart. Amúgy pedig a fontos, 73-74 eurós támaszon egyensúlyozik az árfolyam.