A pereskedésre tavaly legtöbbször az általános forgalmi adót érintően került sor, bírósági felülvizsgálatot a magánszemélyek is gyakran kérték, főként a vagyonosodási vizsgálatok megállapításai miatt – értesült a Napi Gazdaság. Ezek mellett sokszor az adta a jogvita alapját, hogy az illeték kiszabásánál a hatóság – az ügyfél szerint – helytelenül állapította meg az ingatlan forgalmi értékét.
Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak elmondta, hogy az elmúlt évben emelkedett a hatóság pernyertességi mutatója. Megjegyezte: korábban általában az ügyek 72 százalékában fogadta el a bíróság a hatóság érveit, tavaly ez az arány 76,8 százalék volt. A NAV évről évre nagyjából hárommillió döntést hoz, ezek mindössze 0,1 százaléka jut el az ítélkező fórumok elé – fűzte hozzá a szóvivő.