Nem hisznek a pályázatokban a vállalkozások

K&H Kkv bizalmi index
Vágólapra másolva!
A vállalkozások szinte mindenben optimisták, kivéve a pályázati lehetőségeket. Sokan azzal sincsenek tisztában, hol milyen forrást érdemes keresniük.
Vágólapra másolva!

A kkv-k gazdasági helyzetét meghatározó tényezők többsége nem sokat változott, ennek mentén a bizalom is alig mozdult: a K&H kkv indexében a tavaly év végi -15 ponthoz képest jelenleg -14 ponton áll. Az index tízéves történetében először mutat viszonylag egységes képet a hazai szektor, mérettől és iparágtól függetlenül közel ugyanannyira bíznak a jövőben a cégek. A középvállalkozások várakozásai jelenleg -11, a mikrovállalkozásoké -14, a kisvállalkozásoké -15 pont, míg a szektorokat tekintve a kereskedelmi cégek várakozásai -12 ponton, a mezőgazdasági cégeké -14 ponton, a szolgáltató és ipari vállalkozásoké pedig egyaránt -15 ponton állnak.

Kamatok

A részindexek közül egyedül a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások javultak jelentősen: kevesebb cégvezető számít a kamatok emelkedésére, illetve jóval többen vélekednek úgy, hogy a jelenlegi szinten maradnak, vagy éppen csökkenni fognak. Ezt a jegybanki alapkamat újabb csökkentése és a Növekedési Hitelprogram meghosszabbítása és kibővítése indokolhatja.

Forrás: K&H Kkv bizalmi index

Pályázatok

Légy a levesben, hogy az uniós pályázati lehetőségeket sokkal sötétebben látják a vállalkozások, mint az előző negyedévben. Akkor a cégek 46, jelenleg csak 36 százaléka tartja reálisnak, hogy uniós forrást nyerhet el. Sokkal több az olyan cég is, amelyik nem hallott a profiljába illő, a tevékenységét segítő pályázatról.

Tekintve, hogy a 2014-2020-as költségvetési periódusban eddig csupán két kkv-kat is érintő pályázat jelent meg, ez nem is meglepő. Ugyanakkor várhatóan már áprilisban elérhető lesz egy 80 milliárd forintos keretösszegű termelési kapacitásbővítő pályázat, míg a források tömeges kiírása az eddigi információk alapján valószínűleg nyár elején fog beindulni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!