Richter vitte a hátán a magyar tőzsdét

Vágólapra másolva!
A BUX-index megint szép erősödéssel tudta zárni a napot, lekörözve az európai társait. A jó teljesítmény megint a Richter emelkedésének volt köszönhető, hisz a gyógyszercég ma közzétett gyorsjelentése több ponton is jobb lett a várakozásoknál. 
Vágólapra másolva!

Továbbra is a Richter a kedvenc

A magyar részvénypiacon a BUX-index 1,1 százalékot tudott erősödni, ami elsősorban a Richter 2,8 (4 600 forintos záróárfolyam) és a MOL 1,6 százalékos emelkedésének volt köszönhető, bár érdemes hozzátenni, hogy az olajpapírokra a zárószakaszban volt egy nagy, közel 1 milliárd forintos kötés, amivel majdnem 1,5 százalékot húztak a részvényen.

A Richter a várakozásoknál erősebb árbevételről, üzleti eredményről és bruttó fedezetről adott számot 2015 első negyedévére vonatkozóan, a nettó eredmény pedig pedig 30 százalékkal haladta meg a konszenzust. Persze szintén katalizátor lehet a keddi UBS általi céláremelés, mely során 4 300-ról 5 400 forintra emelte a gyógyszerpapírra vonatkozó célárát.

Az OTP 0,2, a Magyar Telekom árfolyama pedig 0,5 százalékkal tudott magasabban zárni a keddi záróárfolyamhoz képest.

BUX-index órás bontású árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com

Megjáratták a német piacot

Kicsit viszontagságos napot tudhat maga mögött a DAX-index, hisz a nap nagyobb részében inkább zöldben tartózkodott az index, de délután fél 4 körül jött egy nagyobb beleadás, mellyel egészen 11 250 pont környékére lökték az árfolyamot. Innen kezdett aztán emelkedésbe a DAX, hogy minimális plusszal zárja a mai kereskedést.

A legjobb teljesítményt a ma jelentő Allianz nyújtotta több mint 2 százalékos árfolyamemelkedés mellett, a legrosszabbak viszont a BMW és a Volkswagen papírok voltak a 2,5 és 3,5 százalékos esésükkel.

DAX-index mai mozgása 5 perces bontású árfolyamgrafikonon Forrás: Investing.com
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!