Észre sem veszi, mégis átverik a szervizben

szerviz
Vágólapra másolva!
Autókereskedéseket, autószervizeket és autósboltokat ellenőrzött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Minden második helyen találtak jogsértést, a vizsgált alkatrészek közül pedig minden tizenkettedikkel volt valamilyen probléma. Árultak olyan izzót az autósboltokban, amire rá volt írva: a termék közúti forgalomban nem használható.
Vágólapra másolva!

Az országos akcióban 301 ellenőrzést végeztek a szakemberek, 163 alkalommal találtak valamilyen szabálytalanságot, ez 54 százalékos arányt jelent.

A jótállási jegyet nem ismerik

A legtöbb probléma az autósboltokban a hiányos tartalmú vagy egyáltalán át sem adott jótállási jegyekkel volt, az autószervizekben gyakran a szolgáltatási díjakat nem tüntették fel. Az autósboltokban sokszor hiányzott az eladási ár és az egységár is. Az ellenőrzött 103 autószervizből 51 esetben, vagyis minden másodiknál, míg a vizsgált 187 autósbolt, illetve autóalkatrész-kereskedés közül 111-ben, vagyis 59 százalékuknál tapasztaltak szabálytalanságot a szakemberek.

Első ármustra az autósboltokban

A vizsgálat egyik fő szempontja a megfelelő ártájékoztatás volt.

A fogyasztóvédelmi hatóság más területen, például kereskedelem, vendéglátás, fesztiválok, rendezvények esetében már évek óta ellenőrzi az árfeltüntetést és az árfelszámítást, az autósboltok, autószervizek esetében erre még nem volt példa – közölte a hatóság.

A vizsgált 200 üzletből vagy vállalkozásból 42-ben volt valamilyen szabálytalanság az árfeltüntetéssel kapcsolatban.

Gyorsan változnak az árak

Az üzletekben 34 349 db termékből 11 607 db terméknél hiányzott az ár. Ezt a készlet nagyságával és a gyorsan változó árakkal magyarázták az alkalmazottak.

Szolgáltatási díjak

A szolgáltatási árak miatt 2 autókereskedést, 101 autószervizt és 6 autósboltot vizsgálták a felügyelők.

Hiányzott a szolgáltatási díj, vagy nem volt egyértelmű, vagy nem volt jól látható helyen. Az is előfordult, hogy nem adtak tájékoztatást a javítás óradíjáról, vagy azt nem megfelelően tüntették fel.

Szavatosság, jótállás

A jótállási jegyeket 73 esetben vizsgálták, 37 alkalommal találtak valamilyen szabálytalanságot, ami igen magas, 51 százalékos kifogásolási arányt jelent – derül ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jelentéséből.

Az ellenőrzött vállalkozások 14 alkalommal, azaz a vizsgált esetek 19 százalékában egyáltalán nem adtak át jótállási jegyet.

A szervizeket is ellenőrizték Forrás: Origo

A szabálytalanságot sok esetben az okozta, hogy a vállalkozások nem voltak tisztában azzal a jogszabály-módosítással, amely szerint a gépjárművek 10 ezer forint feletti alkotórészei, illetve tartozékai is jótállásköteles termékek lettek 2014. szeptember 15-től.

Sok a silány termék

Találtak olyan gépjárműizzókat, LED-es helyzetjelző izzót,

Nagyjából minden tizenkettedik alkatrésszel volt valamilyen úgynevezett jóváhagyási vagy minősítési probléma. 6107 megvizsgált alkatrészből 754-nél emeltek kifogást az ellenőrök. Ázsiában gyártott termékek – LED-es fénycsíkok és izzók, első ködfényszórók, járművekre szerelhető ablakfóliák, LED-es pótféklámpák és halogénizzók – buktak meg az ellenőrzésen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!