Rengeteg pénzt költenek a bevándorlók

Szerbia , Presevo, menekültek tömege várja hogy a szerb hatóságok regisztrálják őket.
Fotó:Dudás Szabolcs
2015.07.08.
Szerbia , Presevo, menekültek tömege várja hogy a szerb hatóságok regisztrálják őket. Fotó:Dudás Szabolcs 2015.07.08.
Vágólapra másolva!
Körülbelül napi 10 ezer forintjába kerül egy menekültnek a megélhetés Szerbiában. Nagyjából 70 ezer menekült lehet az országban, akik így együtt nagyon sok pénzt költenek, aminek nagy része a szürke- és a feketegazdaságba megy.
Vágólapra másolva!

Naponta több millió eurót költenek el Szerbiában a közel-keleti és afrikai migránsok, a pénz nagy része azonban a szürke- és feketegazdaságba kerül - nyilatkozta augusztus 11-én, kedden Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ igazgatója a szerbiai közszolgálati televízióban. Kifejtette, hogy

egy-egy bevándorlónak naponta 25-50 euróba (7700-15 500 forint) kerül a szerbiai tartózkodás. Szerbiában a hivatalos becslések szerint mintegy 70 ezer migráns tartózkodik.

Rados Djurovic számításai szerint a migránsok összesen naponta 6 millió eurót költenek az országban, ez viszont azt jelenti, hogy a hivatalos adatoknál jóval több bevándorló tartózkodik Magyarország déli szomszédjánál.

Jegyzékbe kellene őket venni

Szerinte a migránsok jegyzékbe vétele nagyon fontos lenne, mert azzal némileg felügyelni lehetne a helyzetet. Hozzátette, hogy nincs szükség pánikkeltésre és téves információk terjesztésére. Kijelentette, hogy ezzel arra a hírre utalt, miszerint több százezer migráns befogadására alkalmas központot építenénk Dél-Szerbiában.

Ilyen befogadóközpont építéséről eddig nem volt szó

- jelentette ki az igazgató.

Szerbiában naponta körülbelül 10 ezer forintba kerül egy menekültnek a megélhetés Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

400 ezer fős tábor

Rados Djurovic ezzel megerősítette Aleksandar Vulin szociális ügyi miniszter hétfői kijelentését, miszerint tévesek Momir Stojanovicnak, a szerbiai parlament védelmi és biztonsági bizottsági elnökének információi arról, hogy hamarosan egy 400 ezer menedékkérő befogadására alkalmas központ jöhet létre Szerbiában. Stojanovic hétfőn olyan feltételezéseket közölt, amelyek szerint

az Európai Unió valahol a Balkánon létrehozna egy menekültközpontot,

és nagy az esélye annak, hogy az Szerbiában lenne.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!