Év végén megvehetik a 3-as metró pótlóbuszait

Fonodó
Pótlóbusz közlekedik a fővárosban, az Üstökös utcánál, a 17-es villamos vonalán 2014. április 14-én. Felújítás miatt
Budapest, 2014. április 14. Pótlóbusz közlekedik a fővárosban, az Üstökös utcánál, a 17-es villamos vonalán 2014. április 14-én. Felújítás miatt hétfőtől jövő nyárig pótlóbusz jár a 17-es villamos teljes szakaszán. Először a Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Csatornázási Művek közműfelújítása, majd a budai fonódó villamoshálózat kiépítése miatt kell a villamosokat buszokkal pótolni a teljes szakaszon. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy a BKV Zrt. elkezdje a 3-as metró pótlásához szükséges beszerzését. A 150 autóbusz megvételéhez a főváros összesen 13,7 milliárd forintos kölcsönt adhat.
Vágólapra másolva!

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztésében kiemelte, az új járműveknek a metrófelújítás kezdetén, vagyis 2016 júliusában kell forgalomba állniuk, ezért a beszerzési eljárásban 2015. decemberi szerződéskötéssel számolnak. Az új buszok beszerzésére a főváros összesen 13,7 milliárd forintos kölcsönt adhat, legfeljebb tízéves futamidővel.

Pótlóbusz közlekedik a fővárosban, az Üstökös utcánál, a 17-es villamos vonalán Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A javaslat elfogadása előtti vitában Tokody Marcell, a Jobbik képviselője azt mondta, a kormánynak részt kellett volna vállalnia az új buszok megvásárlásának finanszírozásában azt követően, hogy a 3-as metró felújításához csak hitelgaranciát adott.

Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője helyes útnak nevezte, hogy a BKV új buszokat vásárol és nem "irreális áron" bérel járműveket a feladatra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!