A vártnál gyengébb magyar gazdaság

Wellness hotelek a tavaszi felfrissülés jegyében
Vágólapra másolva!
Magyarország bruttó hazai terméke 2,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők 2,5 százalékos növekedésben bíztak.
Vágólapra másolva!

A növekedést alapvetően az ipar, azon belül a járműgyártás, valamint a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás teljesítményének bővülése okozta.

A naptárhatással kiigazított és rendkívüli tényezőktől megszűrt adatok szerint

a harmadik negyedévben 2,2 százalékos volt a gazdaság teljesítményének emelkedése

az előző év azonos időszakához viszonyítva a második negyedévi 2,4 és az első negyedévi 3,1 százalékot követően.

Forrás: Thinkstock


Az előző negyedévhez viszonyítva 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék volumene az idei harmadik negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint, csakúgy, mint az első két negyedévben.

Elemzők jobbat vártak

Az elemzők előrejelzése a gazdasági növekedés lassulását vetíti előre, hiszen az első negyedévi 3,5 százalék után az egész évre 2,9-3,0 százalék közötti GDP-növekedést várnak.

Az Európai Bizottság Magyarországnak idén 2,9, jövőre 2,2, 2017-ben pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol az úgynevezett őszi gazdasági prognózisában, ami összhangban van a magyar kormány előrejelzésével.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!