Nő a rendvédelmisek bére

rendőr nyomozás
Valószínűleg gázrobbanás okán leégett ház a 18.kerületben
Vágólapra másolva!
Januártól átlagosan 5 százalékos béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók. Idén nyáron már 30 százalékkal nőtt az illetményük. 2019-ig további 20 százalékos béremelést ígérnek a rendvédelmiseknek.
Vágólapra másolva!

Az elfogadott életpályamodell szerint 2019-ig 50 százalékos lesz a béremelés mértéke, vagyis évente 5-5 százalékkal bővül a rendvédelmi dolgozók keresete, mondta Zsinka András a Belügyminisztérium személyügyekért felelős helyettes államtitkára.

2019-ig folyamatosan emelik

2016-ban is folytatódik a rendvédelmi életpályaprogram kiterjesztése - mondta az államtitkár. Egyrészt az alapilletmény emelkedik január elsejétől átlagosan öt százalékkal, másrészt teljesítményjuttatás kifizetésére is lehetőség nyílik.

Utóbbi forrása nyolcmilliárd forint, amelyből az illetékes parancsnok döntése alapján évente kétszer, áprilisban és szeptemberben részesülhetnek a hivatásos dolgozók.

A kormány 43 ezer ember béremelésére összesen 93 milliárd forintot fordít.


A béremelésen túl 5 ezer rendőrnek és azok családtagjainak, mintegy 15 ezer embernek nyújtanak üdülési lehetőséget is, illetve az idei 5 százalék után újabb 5 százalékkal nő a rendvédelelemben dolgozó közalkalmazottak bére is.

Az életpályamodell további eleme a lakhatási,

otthonteremtési támogatás, illetve egy megtakarítási célú biztosítás bevezetése.

Már idén 30 százalékos illetményemelés volt a rendvédelmiségeknél Fotó: Hirling Bálint - Origo

A béremelési folyamat többlépcsős: az első ütem 2015. július 1-jével valósult meg, amelynek során 30 százalékos illetményemelést kaptak az alapfeladatot ellátó tiszthelyettesek, tisztek, a 25 százalékos emelést a nem alapfeladatot ellátók és 15 százalékos emelést a parancsnokok.

2019. január 1-jéig évente átlagosan 5-5 százalékos lesz az emelés mértéke.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!