Kis részletekben tűnt el egymilliárdnyi Quaestor-vagyon
2015. december 19. 12:27
Budapest, 2015. november 17.
Résztvevők az Alkotmánybíróság (AB) épülete előtt tartott tüntetésen, amelyen teljes kártalanítást, a károsultak kárpótlásáról szóló törvény végrehajtását, illetve új törvény megalkotását követelték 2015. november 17-én.
MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Kisebb, tízmilliós részletekben vonták ki összesen mintegy egymilliárd forint értékben a Quaestor-vagyon egy részét a cégcsoport egyik cégétől - derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amit egy MSZP-s képviselő kérdésére adott.
Kiderült, hogyan tűnt el a Quaestor-vagyon egy része a cégcsoportból: több kisebb részletben, mintegy száz alkalommal,
átlagosan tízmillió forint értékben összesen egymilliárd forintot vettek ki az egyik Quaestor-cégből.
Mindezt Polt Péter legfőbb ügyész közölte az MSZP-s Tóth Bertalan képviselő kérdésére, miszerint "Tudják-e már, hová tűnt a Quaestor-kötvényesek vagyona?"
Quaestor-károsultak tüntettek nemrég az Alkotmánybíróság előtt: teljes kártalanítást követeltek Forrás: MTI/Kovács Attila
Polt azt írta, az ügyben érintett "egyik terhelt a megalapozott gyanú szerint a cégcsoport egyik cégének a vagyonából közel hat és fél év alatt,
több mint száz alkalommal, 1 milliárd Ft-ot meghaladó összegben tulajdonított el készpénzt,
alkalmanként átlagosan tízmillió Ft-os nagyságrendben."