Az Amazon lépett a tűzveszélyes légdeszkák ügyében

Légdeszka, Vissza a jövőbe 2
Vágólapra másolva!
Az egy- és kétkerekű, motor hajtotta légdeszkák akkumulátora gyakran magától kigyullad. Az Amazon ezért az összes, rajta keresztül értékesített deszka árát visszafizeti, ugyanakkor az árusításukat nem függesztette fel.
Vágólapra másolva!

Az Amazon online bolt visszafizeti az összes, rajta keresztül vásárolt légdeszka árát, tájékoztat közleményében Elliot Kaye, az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság (Consumer Product Safety Commission, CPSC) elnöke. Az elnök szerint az Amazon helyesen jár el, minden légdeszka-tulajdonost arra biztat, hogy éljen a lehetőséggel. És

reméli, hogy a többi viszonteladó is követni fogja az Amazon példáját.

A cég ugyan visszafizeti a deszka árát azoknak, akik vissza akarják váltani, de emellett nem függesztette fel a légdeszkák árusítását. A Fortune.com szerint a légdeszkák továbbra is több kategóriában vezetik az Amazon eladási listáit.

Légdeszka, ami nem lebeg

Az elmúlt hónapokban a légdeszkák különösen az Egyesült Államokban lettek nagyon népszerűek. Ezek a termékek a szó szoros értelmében nem légdeszkák, hiszen nem lebegnek. Egy vagy két keréken gurulnak, az egyensúlyozást giroszkóppal segítik, és elektromos motor hajtja őket. Egyszóval

csak önegyensúlyozó motorizált gördeszkák.

Az Origo tudósítója a CES kütyüexpón ki is próbált egy ilyen eszközt.

Magától kigyullad

A deszkákkal a legnagyabb problémát a hajtás, pontosabban a motorokat árammal ellátó nagy teljesítményű akkumulátorok jelentik. Mióta megjelentek a piacon, nagyon sok deszka gyulladt ki külső hatás nélkül, töltés vagy egyszerűen használat közben. Az alábbi videón egy ilyen eset látható, a légdeszka 1:52-nél kezd füstölni, majd másodperceken belül lángra lobban.

Légdeszkázás poroltóval

Az öngyulladások miatt már számtalan ember megsérült, az Amazon még 2015 decemberében több típus forgalmazását leállította. A CES-en egyébként a tűzveszély miatt a nyílt látogatótérben nem volt szabad légdeszkákat használni.

Elliot Kaye azt ajánlja azoknak, akik mégis légdeszkázni akarnak, hogy

mindig legyen a kezük ügyében poroltó,

tölteni pedig csak nyílt területen, éghető anyagoktól távol töltsék az eszközöket.

Az igazi légdeszkák nem lebegnek, viszont poroltó ajánlott a használatukhoz Forrás: UIP-Duna Film

Sokan elesnek

Az öngyulladáson kívül a másik probléma a deszkákkal az, hogy könnyű velük elesni. A CPSC szerint a sürgősségi osztályokon

egyre több légdeszkázás közben elszenvedett sérülést kezelnek.

Elliot Kaye szerint lehetséges, hogy csak a friss légdeszka-tulajdonosok tapasztalatlansága okozza a baleseteket, de egyelőre nem kizárható, hogy több gyártó deszkájának egyensúlyozását és gyorsulását kiszámíthatatlan módon befolyásolja, hogy milyen súlyú ember áll rajta.

A CPSC ezért jelenleg számos gyártó termékét vizsgálja, de még nem hozott döntést egyik esetben sem.

Szavazzon!

Ön kipróbálna egy kerekes légdeszkát?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!